Cikkek

Bicajra fel!
2014.06.01

Nyár, meleg, napsütés, délutánonként, amikor a szülők pihennek, unalom. Illetve mégsem, ha már elég nagy vagy hozzá, hogy elengedjenek biciklizni. A gyerek egyik legjobb barátja ilyentájt a kerékpárja. Pattanj fel, és karikázz vele néhány kört! Ha megszereted, akár komolyabban is veheted ezt a sportágat.

Különleges macskék
2014.06.01

„Macskát veszek, macskát adok…” – énekli Halász Judit Csoóri Sándor megzenésített versében. De korántsem mindegy, hogy milyet! Gondoltad volna, hogy egyes lustán heverésző, nyávogó bajszosokért akár több millió forintnak megfelelő összeget is képesek kifizetni az emberek? Olvasd el, hogy milyenek is ezek a különleges cicák!

Lovas nagyrendezvények
2014.06.01

Bár világunk már minden téren gépesített, s a lovak leginkább csak szabadidős elfoglaltságként kapnak benne helyet, mégis tömegeket mozgatnak meg a lovas rendezvények. E lóközpontú „ünnepek” közül mutatunk be most párat.

Augusztus 20.
2014.06.01

Az államalapítás ünnepe.

A történelem leghíresebb állatai
2014.05.05

A történelem emberekről íródik. Mégis minden korban akad néhány legendás állat, amely képes beférkőzni szigorú soraink közé. Például ők.

Lovaglás - mikor és hol érdemes elkezdeni?
2014.05.05

Kisiskolás vagy? Hurrá! Ez a legideálisabb életszakasz arra, hogy lovagolni kezdj! Ha most megtanulsz lépni, ügetni, vágtázni, majd tíz vagy húsz évet kihagysz, gond nélkül újra tudod majd kezdeni a lovaglást. Olyan egyszerű lesz számodra, mint a biciklizés. Azt sem lehet elfelejteni.

Miért fontosak a méhek?
2014.03.31

Kicsi, sárgásbarna zümmögők, melyek szállnak virágról virágra, útközben levakarhatatlan sárga pöttyöket ejtenek az autóra. És néha még meg is csípnek! Határozottan mellettük szól viszont, hogy finom mézet készítenek. Ettől nélkülözhetetlenek lennének? Kellenek egyáltalán? De még mennyire!

Paci nasik
2014.03.31

A lovak többsége nagyon szereti a hasát, azaz igazán kedvelik, ha ehetnek valami finomat. Ha el akarod nyerni a szívüket és a jóindulatukat, érdemes kezdésként némi finomsággal kedveskedned nekik. Rájuk is igaz azonban, hogy amit szeretnek, az nem biztos, hogy egészséges számukra. Mit szabad adni nekik? Na, figyelj!

Madarat tojásáról!
2014.03.31

A kisgyerekek ma már általában csak a tyúk tojását ismerik fel, sajnos. Pedig a madárvilágban igencsak sokféle létezik – már, ami a tojások színét, formáját és nagyságát illeti. A legérdekesebbek következnek.

Gyógyító gyomok
2014.03.02

Biztosan megtanultad már, hogy a gyomnövények nemkívánatosak a kertben. Irtani kell őket, mert elveszik a kultúrnövények elől a fényt és a táplálékot. De azt vajon tudtad-e, hogy a gazok némelyike gyógyhatású? Azért mindig kérdezz meg egy szakértőt, mielőtt öngyógyításba kezdenél négykézlábra ereszkedve…

Autó-legek
2014.03.02

Milliónyi és ezerféle száguldozik az utakon. Mind különleges, egyedi, hiszen azzá tesszük őket. Mégis vannak, melyek valamiért a többinél is érdekesebbek. Például a következők.

Sárkányok
2014.03.02

Ha felteszed a kérdést egy felnőttnek, hogy léteznek-e sárkányok, valószínűleg rögtön rávágja: nem! Mert a repülő, tűzokádó lényekre gondol, nem a lomha-lusta óriásgyíkra, a pár centis kis képződményre vagy a furcsa halra. Pedig a valódi „sárkányok” ilyenek…

A világ érdekes épületei
2014.01.09

Az emberi fantázia határtalan. Az építészeké pedig még annál is szabadabb. Az építészetben ma már nincs lehetetlen. Minden csak pénz kérdése...

Álcázóművészek
2014.01.09

Megbújik, aki fél, és észrevétlen próbál maradni az is, aki vadászik, hogy eredményes lehessen. Az állatvilágban tehát nagyon fontos az álcázás. Egyesek kimondottan mesterei ennek. Megtalálod őket a képeken?

Az ezerarcú lovassport
2014.01.08

Ha már tudsz annyira lovagolni, hogy mindhárom jármódban biztonságosan ülsz, ideje eldöntened, merre tovább. Lovas szakágak egész sora vár! Íme, egy kis ízelítő.

Hogyan mozognak a lovak?
2013.11.29

A legtöbb ló háromféleképpen halad előre: lépésben, ügetésben és vágtában. Ebben a sorrendben is kell megtanulnod a jármódokat.

Karácsonyfák
2013.11.29

Van, aki a kis földlabdást szereti, van, aki a plafonig érőre esküszik. De gondoltad volna, hogy 866 méter magas „karácsonyfát” is állítottak már?

Újrahasznosítás
2013.11.29

Régen, ha valami elromlott, megjavították. Ma olyan világban élünk, melyben a használhatatlanná vált holmik kérdés nélkül a szemétben landolnak. Mert lehet venni másikat. Ez a „kényelmes” életszemlélet felelőtlen, pazarló és nem sokáig tartható fenn. Mert minden valamiből készül. Így az alapanyagok egy idő után elfogynak. Kivéve, ha újrahasznosítjuk őket…

Síelés
2013.11.29

Felcsatolod a léced, felteszed a napszemüveged – és irány a rettegett fekete pálya! A lejtő hajmeresztő, de te hősként siklasz lefelé kerülgetve a fenyőfákat és buckákat. Egy percre sem inogsz meg. Lent elegáns farolással megállsz, majd felkapaszkodsz a felvonóra, és kezded elölről az egészet. Na, akkor most ébredj fel, kérlek! Hogy idáig eljuthass, több éven át kell tanulnod és gyakorolnod a síelést. Kezdhetjük?

Doktor néni, mondd csak...
2013.11.29

Ősszel és télen gyakrabban vagyunk betegek. Pedig betegnek lenni nem jó… Kíváncsi vagy, miként óvhatod meg magad? Dr. Balogh Bibiána Diána válaszol.

Az én városom: Érd
2012.03.23

Érd igazi "alvó város". Leginkább azok laknak itt, akik Budapesten, vagy a környék más nagyvárosaiban dolgoznak. Területe hatalmas, hiszen a közel hatvanötezer lakó szinte kivétel nélkül kertes házban él. Az utak felújításra szorulnak... Karmacsi Rita mégis nagyon szereti.

Kísérletezz!
2013.11.19

Lufival!

A leghatalmasabb állatok
2013.11.01

Földön, vízen, levegőben fenséges és bámulatos lények vesznek körül bennünket. Most a legnagyobbakat mutatjuk be neked.

Értsd meg a lovak nyelvét
2013.11.01

Ha szereted a lovakat, és igazán jó lovas akarsz lenni, fontos, hogy értsd, mit miért csinálnak. A lovak nyelve nem bonyolult. A jelzéseket testtartásukkal, fülükkel és farkukkal adják egymásnak – illetve nekünk, embereknek, ha értjük…

A sárkányfa
2013.11.01

Ha legalább egy kaktusz túlélte már a „gondoskodásodat”, kérj a szüleidtől sárkányfát! Sárkány ellen ugyan nem jó, nem is vonzza őket, de a legigénytelenebb szobanövények egyike. Bármilyen hihetetlen, ennek a kis cserjének egy távoli vidéken többszáz éves, 15-20 méter magas rokonai élnek. A formájuk pedig olyan, mintha hatalmas gombák lennének

Ügyes kezek
2013.10.01

Az őszi süni elkészítésével alkalmad nyílik kirándulni a természetbe, annak megfigyelésére és egy kis alkotómunkára!

A szelektív hulladékgyűjtésről
2013.10.01

Amikor valami összetörik, elszakad, elfogy a tartalma, útban van, akkor fogod, és kidobod a kukába, igaz? Végiggondoltad már, mi lesz a szeméttel azután? Nos, ha még nem gyűjtitek szelektíven a hulladékot, akkor bizony elviszik a kukásautók, és lerakják a szeméttelepen vagy elégetik. Pedig mennyi hasznosítható műanyag, fém, üveg és papír lehetett még benne…

Nevelj te is kaktuszt!
2013.10.01

Kaktuszt nevelni kész sikerélmény! Ezek a tövises kis növénykék alig igényelnek törődést. Nem gond, ha időnként elfelejted megöntözni a kaktuszod! Sőt, az a baj, ha túl buzgón itatod… Tedd ki egy napos ablakba, és láss csodát: kis szerencsével virágozni is fog!

A legmagasabb hegycsúcsok
2013.10.01

Kíváncsi vagy, melyek a legmagasabb hegycsúcsok a világon? Tarts velünk, hogy még minél több dolgot megtudhass róluk...

Hortobágyi Nemzeti Park
2013.10.01

Boldog születésnapot, Hortobágyi Nemzeti Park! Kerek évfordulót ünnepel idén hazánk első és legnagyobb természetvédelmi területe. A Jász-Nagykun-Szolnok, Sza­bolcs-Szatmár-Bereg és Haj­dú-Bihar megye területeit is magába foglaló nemzeti park 40 évvel ezelőtt jött létre.

Leg..., leg..., leg... - A lovak világában
2013.10.01

Minden ló különleges és egyedi, ám néhányuk valamiben kiemelkedik közülük. A lovak világának csillagai teljesítményükkel, adottságaikkal, esetleg életük történetével írták be magukat a „lótörténelembe”.

Leg..., leg..., leg... - Az időjárás
2013.09.06

Lassan búcsút int a meleg és a szép, napos idő. Vajon tudod-e, hogy a Földön hol esik az eső mindennap vagy melyik a legszárazabb terület?

Tanuld meg a lovak nyelvét!
2013.09.04

Több ezer éve élnek mellettünk, hátukon íródott a történelem. Mára házikedvenc és sporttárs lett belőlük. Különleges állatok.

Ügyeskedjetek nyáron is!
2013.06.02

Olvasd el ötleteinket, alkoss, szórakozz, küldd el az elkészült művedet és nyerj!

Irány a lovarda!
2013.06.01

Miért válaszd a lovaglást? Talán mert ez a valódi szabadság sportja. Vagy, mert nincs még egy ehhez foghatóan nehéz és összetett sportág. A ló ugyanis nem eszköz, mint a motor vagy a bicikli – hanem egy élő és érző lény. Így néha bizony saját ötletei vannak… Itt tehát nem csak a testedet kell uralnod. De nincs nagyobb sikerélmény, mint amikor ügyességgel és leleményességgel rá tudod venni őt, hogy azt tegye, amit te szeretnél.

Köszöntjük a pedagógusokat!
2013.06.01

Június első vasárnapján ünnepeljük a gyerekeket és felnőtteket nevelő-oktató tanítókat, tanárokat. Minden évben Arany Katedra Emlékplakett nevű kitüntetéssel is elismerik az ország legjobb pedagógusainak munkáját. Köszöntsd fel te is azokat, akik megtanítottak írni, olvasni, és szeretettel nevelnek téged nap mint nap! Fejezd ki te is háládat köszöntéssel, egy szál virággal, amiért jó szívvel, szeretettel tanítanak benneteket!

Augusztus 20. - Az államalapítás ünnepe
2013.06.01

Ez a nap az államalapító Szent István király és a magyar államalapítás ünnepe. Ő volt a magyarok első királya. Az általa hozott törvényeknek, intézkedéseknek köszönhetjük, hogy a magyarság több mint ezer éve nemzetté vált, és a magyar király emlékét őrizve küzd megmaradásáért és védelmezi szabadságát.

A pécsi állatkert
2013.06.01

Dél-Dunántúl egyetlen állatkertje Pécsett, a Mecsek oldalában épült. Sok szempontból különleges a „Pécsi Zoo”. Közel s távol nemigen láthatsz errefelé máshol oroszlánt, csimpánzt és falabella minilovat például. Abban is eltér az átlagtól, hogy az akváriumi és terráriumi állatokat bemutató részleg az állatkerttől viszonylag messze, egy varázslatosan szép, belvárosi pincében kapott helyet.

Meglepi anyák napjára
2013.04.30

Május első vasárnapján az anyák napját ünnepeljük. Ilyenkor minden gyermek egy szál virággal vagy verssel köszönti édesanyját, nagymamáit. Igazi meglepetést azonban akkor szerezhetsz édesanyádnak, ha a saját kezed munkájával köszöntöd fel. Íme, egy ötlet!

Dzsungelgyerekek
2013.04.30

Maugli történetét ismered, ugye? Az árván maradt kisfiút farkasok nevelték fel, s egy hóbortos medve meg egy fekete párduc volt a barátja. Tarzan szintén a majmok között cseperedett jókora férfiúvá. Szerinted mindez csak mese?

Ügyelj a bőrödre!
2013.04.30

Amikor az ember lánya még fiatal, a bőre természetesen szép, üde, bársonyos és rugalmas. Ám hogy később is az maradjon, azért bizony már ennyi idősen tenned kell! Miként őrizheted meg bőröd szépségét? Elmeséljük neked!

Repülők
2013.04.02

Mióta ember az ember, a fellegek közé vágyik. Több ezer éves mesék és mondák szólnak olyanokról, akik repülni próbáltak. Repülésre alkalmas eszközök létrehozásán fáradozó tudósokról is vannak feljegyzések minden korszakból. A siker mégis váratott magára – egészen az 1900-as évek elejéig. A levegő meghódítása onnan már gyors volt: mára a leghétköznapibb közlekedési formák egyikévé vált a repülés.

Malackák tigrisbőrben?
2013.04.02

Maugli történetét te is ismered, ugye? Az árva kisfiút vadállatok nevelték fel a dzsungel közepén. Ragadozók, akiknek a természet törvényei szerint zsákmánynak kellett volna tekinteniük őt. Szerinted a valóságban is történhet ilyen? Képzeld csak, igen! Az állatok olykor óvnak és gondoznak más fajokhoz tartozó kölyköket. A kutyák kecskegidát, a tigrisek malacot…

Időszerű - A Föld napja
2013.04.02

A hatalmas világűrből nézve Földünk csupán egy parányi, kékesfehér gömbnek tűnik. Hét bolygótársával együtt kering a Nap körül. Több milliárd éve forog saját tengelye körül. Április 22-én, a Föld napján kiemelten figyelünk bolygónkra és egyúttal a környezetvédelemre is.

Tudni illik - A kulturált étkezésről
2013.03.26

Az étkezés hozzátartozik a mindennapjainkhoz. Hétköznap az iskolában fogyasztjátok el a tízórait, az ebédet és esetleg az uzsonnát is. Az étkezésnek is megvannak az illemszabályai. Tartsatok velünk, hogy megtudjátok, melyek ezek!

Játsszunk együtt!
2013.03.26

Megérkezett végre a várva várt jó idő. Az áprilisi levegőben már érződik a tavasz illata. Ilyenkor esik jól igazán mozogni egy kicsit a szabadban. Jó alkalom erre a tavaszi szünet néhány napja is. Ehhez adunk most ötletet pár udvari játékkal.

Csodálatos állatvilág - Majomparádé
2013.03.26

A majmok nevetséges mozdulatain, mókás arckifejezésein jókat mulatunk. Az emberszabású majmok közül már megismerkedhettetek a csimpánzzal és a gorillával. Most folytatjuk a sort az erdő atlétáinak megismertetésével.

A rögbiről
2013.03.01

A rögbi olyan különös csapatjáték, ahol a figurák élő, mozgó emberek. Egy labdát igyekeznek különböző pontokra elvinni, és a kapunak kinevezett oszlopok között átjuttatni. Nagyon érdekes és taktikus játék tehát. És jóval veszélytelenebb, mint unokatestvére, az amerikai futball.

Játsszunk együtt! - Gyerünk a szabadba!
2013.03.01

Március a természet ébredésének a hónapja. Az első felét még télutónak hívjuk, de 21-étől beköszönt a csillagászati tavasz. Egyre többet süt a nap, jobb lesz a kedvünk, egyre vidámabbak leszünk. Kiránduljatok, sétáljatok minél többet a friss levegőn! Ha izgalmas játékot is szeretnétek játszani, íme néhány ötlet.

Időszerű
2013.03.01

A húsvéti ünnepkör

A cowboyok élete
2013.02.28

A cowboyokat ma is a Vadnyugat urainak tartják. Bátor emberek, akik semmitől sem riadnak vissza. Kitűnően lovagolnak, szinte egész napjukat a nyeregben töltik. Régen nem volt könnyű az életük. Hatalmas távolságokat tettek, míg a csordát a megfelelő helyre terelték.

Tudni illik - a szabályos közlekedésről
2013.02.28

A 19. század végéig az emberek még nem autóval közlekedtek. Nem gépkocsival vitték iskolába a gyerekeket, nem autóval mentek dolgozni a felnőttek. Sokáig nem voltak tömegközlekedési eszközök sem. Ma már elképzelhetetlen, hogy mindenhova gyalog menjünk.

Csodálatos állatvilág - Az állatok királya
2013.02.28

Az oroszlán az egyik legismertebb ragadozó. Falkában élő, félelmetes vadász, mely csoportosan cserkészi be zsákmányát. A legtöbb oroszlán Afrikában él, de találkozhatunk velük India egyes területein is.

A diósgyőri vár
2013.01.31

Nagy Lajos király rezidenciája, Mátyás király feleségének kedvelt „nyaralója” már csak csonkja egykori pompás önmagának. Mégis egyike a legszebb és legjobb állapotban fennmaradt történelmi várainknak.

Az úszás
2013.01.31

Ha olyan sportot szeretnél, ami fejleszti az izmaidat, szépre formálja az alakodat, javítja a tartási hibákat és még élvezetes is – akkor irány az uszoda!

Rénszarvas - háziállat?
2013.01.31

Talán meglepő, de igen. A rénszarvasok a legkevésbé régen megszelídített „háziállatok” közé tartoznak. Olyannyira így van ez, hogy többségük továbbra is vadon vagy félvadon él. De hát te is beláthatod, muszáj volt háziasítani őket, mert a repülő lovak ritkán viselik jól a lappföldi zimankót, bajban lenne velük a Mikulás…

Tudni illik - mindent a zsebkendőről
2013.01.31

Mióta használunk zsebkendőt? A zsebkendő ma már nem hiányozhat a táskánkból. Mindennapi életünkhöz tartozik. Hideg időben vagy az influenzás időszakban bizony gyakran használjuk. Ma már mindez természetes, pedig nagyon hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a zsebkendő elnyerje a mai formáját.

Mesés történelem - Dózsa György bosszúja
2013.01.31

Bizony jaj volt annak, aki a kegyetlen középkorban egy hadvezérrel összetűzésbe került. Dózsa György, a parasztlázadás vezére különösen kegyetlenül bánt el ellenfeleivel. Hadjáratának célja azonban méltányolható: a megalázottak és kisemmizettek élén harcolt, akik a dőzsölő nemesek ellen keltek fel terheik csökkentését követelve. De elbuktak, és azután még inkább rájárt a rúd a szegényekre…

Csodálatos állatvilág
2013.01.29

Az erdők atlétái

Játéksarok
2013.01.29

Játszani mindig jó! Mindegy, hogy kint fúj a szél, esik a hó vagy éppen ragyogóan süt a nap. Öröm együtt lenni a barátokkal. Most két olyan játékot mutatunk be nektek, amelyek közül az egyiket a szabadban, a másikat a lakásban játszhatjátok. Így vidám játékkal szórakozhattok a szabadidőtökben. Reméljük, kedvet kaptok hozzájuk, és társaitoknak is megtanítjátok őket

Hónapról hónapra
2013.01.29

Február a tél záró hónapja. Télutónak is nevezik, mert a hónap végétől már lassanként melegszik az idő. Bár előfordul, hogy még megmutatja erejét a tél, de akármilyen hideg legyen is, mindenki tudja: már hamarosan itt a tavasz. A hónap közepén visszatérnek az első seregélyek, a hónap végén pedig megérkeznek a nyári ludak is. Fagymentes időben előbújik a tavasz hírnöke, a hóvirág.

Téli viccek
2012.12.14

Nevetni télen is kötelező! :)

Ügyes kezek
2012.12.14

Minden évszaknak megvan a maga varázsa. A tél szépségét a havas táj, az ereszről lecsüngő jégcsapok, a csend adják. Biztosan te is szívesen mész barátaiddal a szabadba sétálni, szánkózni, hógolyózni. Aztán pár óra múlva jólesik behúzódni a meleg szobába, ahol kellemes időtöltés lehet a kézimunkázás, a játékkészítés. Jó szórakozást kívánunk hozzá!

A sünkaktusz
2012.12.14

A kaktuszok a Föld legigénytelenebb növényei. Olyan helyeken is megélnek, ahol más aligha. Például az amerikai sivatagokban. Ráadásul néhány közülük ilyen mostoha körülmények között is fa nagyságúra képes nőni. Ilyen a sünkaktusz.

Az orangután
2012.12.14

De jó is annak, akinek a papája vagy a mamája olyan érdekes foglalkozást űz, amelynek során nem mindennapi kalandokba csöppen, igaz? A kis Emily alig múlt kétéves, amikor fotós édesapja magával vitte az egyik különleges állatkertbe, ahol orangutánok laktak. Köztük Rishi, az apró majmocska, akivel a kislány rögtön össze is barátkozott…

Mesés történelem - A király kedvenc katonája
2012.12.14

Bizony viszontagságos idők voltak azok, amikor Nagy Lajos király ült a magyar trónon. Ha nem a törökkel hadakozott, akkor a német ellen indult. Efféle korban nincs nagyobb érték a jó katonánál. Tenyerén hordozta hát a király a rettenthetetlen óriást, Toldi Miklóst.

Kékestető és környéke
2012.12.14

A 4. évfolyamos gyerekek már tudják, hogy a Kékestető Magyarország legmagasabb pontja. Ahogy talán azt is, hogy kereken 1014 méter magasan van a Mátra hegység legtetején. Arról viszont már nem szólnak a tankönyvek, milyen csodálatos sípálya működik itt, és mennyi látnivaló van a környéken.

Játsszunk együtt!
2012.12.14

Mindegy, hogy tél van vagy nyár, játszani mindig jó! Az előző számunkban már bemutattunk egy-egy játékot, amelyet a szabadban és a lakásban is játszhattok. Most folytatjuk a sort, hogy hasznosan tölthessétek el a szabadidőtöket. Reméljük, kedvet kaptok a játékokhoz, és minél több társatoknak megtanítjátok!

Mikulás
2012.11.29

Ki ő valójában?

Tudni illik! - az ajándékozásról
2012.11.29

A karácsonykor ajándékot adunk és kapunk. Az ajándékod elárulja, hogy igazán örömet akartál-e szerezni vele. A meglepetésnek illenie kell ahhoz, aki kapja. Nem az értéke a fontos, hanem, hogy szeretettel és örömmel adjuk.

Mesés történelem
2012.11.29

A TATÁRJÁRÁS

Játsszunk együtt!
2012.11.29

A szabadban és a meleg szobában is!

Szabolcsi gyümölcslevek
2012.11.29

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hazánk gyümölcsöse. Itt termelik az ország legtöbb almáját, emellett rengeteg meggyet és szilvát szüretelnek. A gyümölcsök jelentős részét étkezésre adják el, a többiből pedig finom lé készül.

A musztáng
2012.11.29

Amerika végeláthatatlan füves legelőin, távol az emberektől kisebb ménesekben élnek a vadlovak, a musztángok. Ezek az elvadult lovak az indiánok legendás lovai. A fehér ember korábban vadászta őket. Ma már védelem alatt állnak, és különlegességnek számítanak. Évente egy nagy lóárverésen el is adnak belőlük néhányat.

Naptár
2012.11.29

December az év utolsó hónapja. Ilyenkor már szemet gyönyörködtető fehér, puha hó borítja a tájat. A falusi ember számára ez a pihenés hónapja. Ilyenkor már nincs munka a földeken. Ez az egyik ünnepekben és népszokásokban leggazdagabb hónapunk. A karácsonyt megelőző hetekben - advent idején - az Úr eljövetelét, a kis Jézus megszületését várjuk. Jobban figyelünk egymásra, és szeretet költözik a lelkünkbe.

Csodálatos állatvilág - A legnagyobb macskaféle
2012.11.05

A tigrisek a legnagyobb macskaféle ragadozók. Főként India és Délkelet-Ázsia erdeiben élnek, de Szibériában is előfordulnak, itt élő fajuk a legnagyobb mind közül. A tigrisek magányos vadászok. Csak a párzási időszakban keresik meg egymást. Sokáig kedvelt zsákmányai voltak a vadászoknak, akik bundájukért ejtették el őket. Ma már valamennyi fajuk védett.

Zöld sarok - az atalanta lepke
2012.11.05

Gondoltad volna, hogy Magyarországon háromezernél is több lepkefaj él? Ezek jelentős része - kivált a nagy, színes fajták - védett. Az atalanta lepke csak nyáron vendégeskedik nálunk. Az ország egész területén megcsodálható, de legnagyobb számban a Kiskunsági és a Hortobágyi Nemzeti Parkban él. Talán hihetetlen, de nem bírja a magyar telet: délre menekül előle, akárcsak a fecskék.

Nyíregyházi Állatpark
2012.11.05

Voltál már olyan állatkertben, ahol etethetted a hatalmas papagájokat, kezet foghattál a makikkal, vagy sorba állhattál egy oroszlánfóka puszijáért? Máshol csak kordonok vagy üvegfalak mögül nézegetheted a vadakat, Nyíregyházán viszont a közelükbe férkőzhetsz teljes biztonságban. A csodálatos fehér tigrisek pedig karnyújtásnyira heverésznek előtted - igaz, ők valóban vastag üvegfal mögött.

A PEZ cukorka
2012.11.05

Képzelj el egy gyárat, ahol az egyik futószalagon ezernyi finom cukorka gördül, a másikon pedig rajzfilmekből ismert figurák vigyorognak. Majd valahol a végén összetalálkoznak: a vidám adagolókat feltöltik PEZ cukorkákkal. A PEZ - fogalom. De vajon tudtad-e, hogy Magyarország látja el egész Európát vele?

Időszerű - Fő az egészség!
2012.10.31

Novemberben a szokásosnál többet hallasz otthon és az iskolában is az egészséges életmódról, a helyes táplálkozásról és a testmozgás fontosságáról. Ez azért van így, mert igen fontos, hogy nagyobb figyelmet fordítsunk egészségünk védelmére, a betegségek megelőzésére. Az egészség nagy kincs, ezért, mint minden kincsre, erre is vigyázni kell.

Naptár
2012.10.31

November elején beköszönt a ködös, esős idő, és egyre csípősebben fújdogál a szél. Rövidülnek a nappalok és hosszabbodnak az éjszakák, korán sötétedik. Az állatok egy része téli álomra készülődik. A költöző madarak is elmennek melegebb vidékre. A lombos fák levelei lehullanak. A vastag avar majd megvédi az apró magvakat és a benne megbújó állatokat a téli fagyoktól. Ekkor kezdődik a fakitermelés, a favágás, hogy a téli hónapokban legyen elég tüzelő.

Tudni illik - az őszinteségről
2012.10.31

Tedd a szívedre a kezedet, és válaszolj magadban a következő kérdésre: Hazudtál már valaha az életben? Ugye, hogy előfordult már? Sajnos az őszinteség az egyik legritkább emberi tulajdonság. Mindenki sokra becsüli, de kevés emberre jellemző. Másoktól elvárjuk, hogy őszinték legyenek, de mi sem vagyunk mindig azok. Pedig milyen rosszul esik, ha rájövünk, hogy a hozzánk közel álló nem volt őszinte hozzánk.

Játsszunk együtt!
2012.10.31

Használd ki a szép őszi napokat! Legyél sokat ilyenkor a friss levegőn, mert a mozgás, a játék ott a legegészségesebb! Persze novemberben már gyakran előfordul, hogy ködös, hideg, esős az idő. Ilyenkor bekényszerülsz a szobába vagy a napközis terembe. Íme néhány játékötlet az ilyen alkalmakra.

Zöld sarok - Kincsünk, a foltos szalamandra
2012.09.26

Az Aggteleki Nemzeti Park címerállata a különleges és védett foltos szalamandra. Első látásra talán gyíknak néznéd, mivel hosszú, lapos, és leggyakrabban sűrű erdőkben találkozhatsz vele. Valójában azonban a békák rokona.

Naptár
2012.09.26

Az október igazi őszi hónap. Nem véletlenül ez a kedvenc hónapja sok embernek. Sárgásbarnás színekben pompázik ilyenkor a természet. A fákról elkezdenek lehullani a levelek. A hónap végére az utolsó költöző madár is elrepül. Ekkor van a terménybetakarítás és a szüret is. Októberben ültetik a fákat a gyümölcsösökben és az erdőkben. Változatos ez a hónap. Eljött az ideje az első fagyoknak, de azért a verőfényes napoknak is jut hely benne.

Tudni illik - Tanuljunk tanulni!
2012.09.26

Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten! Ismered a mondást? Az illemszabályok arra valók, hogy azokat betartva békében éljünk egymás mellett. Csak akkor tisztelnek majd téged, ha te is tisztelsz másokat. Ebben a rovatban hónapról hónapra hasznos tudnivalókat olvashatsz az illemről és a helyes viselkedésről. Így te is formálhatod a jellemedet.

Hobbi - futball
2012.09.26

Hosszú évtizedek óta a világ egyik legnépszerűbb sportja. A kisfiúk többsége szeretne híres futballista lenni, a lányok pedig rendszerint elolvadnak egy-egy sármosabb labdabűvölő láttán. Mindenki ismeri - és mindenki ért hozzá. De mi mégis tudunk újat mondani neked. Nem hiszed?

Játsszunk együtt!
2012.09.26

Októberben még kellemes az időjárás. Tölts minél több időt ilyenkor is a friss levegőn! Közösen játszva még jobban fogtok szórakozni. Íme néhány ötlet csapatjátékokra!

Találmányok, felfedezések - A kerék
2012.08.23

Képzeld el a világot kerék nélkül! Nincs autó, nincs vonat, nincsenek erőművek, se semmilyen gépezet, amelybe akárcsak egyetlen fogaskerék is kell!

Játsszunk együtt!
2012.08.23

Szeptemberben még kellemes az idő. Töltsetek ezért minél több időt ilyenkor is a friss levegőn! A következő csapatjátékokkal biztosan jól fogtok szórakozni!

Hónapról hónapra - Szeptember
2012.08.23

Szeptemberben a természet még a nyár színeiben pompázik. A növény- és állatvilág azonban már a pihenésre készül. Ezért nevezik ezt a hónapot nyárutónak és őszelőnek is.

Csodálatos állatvilág - A félelmetesnek tűnő sziszegők
2012.08.23

Sokakban él az a tévhit, hogy minden kígyó agresszív vagy mérges, pedig ez csak néhány faj jellemzője.

Zöld sarok - A túzok
2012.08.23

Egymillió forintos madarak végveszélyben...

Tudtad, hogy...? - dinók Magyarországon
2012.08.01

19 érdekesség a dinókról!

Teszteld magad!
2012.06.04

Sértődékeny vagy? Töltsd ki a Szivárvány... júniusi számában található tesztet! Számold össze a pontjaidat, olvasd el az értékelést, és megtudod, hogy sértődékeny vagy-e!

Az én városom: Debrecen
2012.05.31

Varázslatosan szép, réges-régi város Debrecen a keleti határszélen. Cívisváros - vagyis évszázadok óta jómódú nagypolgárok lakják. Hajdú-Bihar megye székhelyét, az "Alföld fővárosát" lakója és rajongója, Nagy Bálint mutatja be neked.

Ismered? Kántor Péter - költő
2012.05.31

Kántor Péter egészen kicsi korától költő akart lenni. Olvasd el a vele készült riportot és megismerheted őt!

Kérdezz! Felelek!
2012.05.31

Érdekes kérdésekre keressük a választ minden hónapban! Ha te is kíváncsi természet vagy, akkor tarts velünk, tudjunk meg együtt még többet a bennünket körülvevő világról!

Az én iskolám: Tiszavasvári Általános Iskola
2012.05.31

Mindenki tehetséges valamiben. A jó iskola megtalálja ezt a "valamit", és aszerint fejleszti tovább a kisdiákját. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében lévő Tiszavasváriban így foglalkoznak a gyerekekkel. Az ottani iskola több tagintézményből áll. Központja a Kabay János Általános Iskola. Ide jár Mátó Boldizsár. Az mondja: nagyon szívesen...

Mozdulj! Tenisz
2012.05.31

A teniszt szinte mindenki szereti nézni, de csak viszonylag kevesen játsszák. Pedig sokoldalú, rengeteg izmot, sőt, még az elmét is megdolgoztató sportág. Balatonbogláron, a BBTC-ben országos szintű teniszélet folyik. Itt tanul és versenyez Pór Eszter is.

Az én városom: Budapest
2012.04.27

Fővárosunk messze földön híres meseszép épületeiről, emlékműveiről. És persze a Budát Pesttől, a nyugati országrészt a keletitől elválasztó Dunáról. Bemutathatnánk neked úgy, ahogy az útikönyvek szokták, Halászbástyával, Vajdahunyad várával és állatkerttel... De mi inkább azt láttatjuk belőle, ami kis idegenvezetőnknek, Kovács Marcellnek valóban fontos.

Tudástár: A villám
2012.04.27

Különleges és veszélyes természeti jelenség a mennydörgéssel kísért villámlás. A záporozó villámok csodálatos látványt nyújtanak, de sok kisgyerek fél tőlük. Pedig helyesebb lenne inkább megérteniük ezt a tüneményt, nem? Bár ebben a kérdésben még a tudósok számára is maradtak kérdőjelek.

Teszteld magad!
2012.04.27

Milyen barát vagy? Töltsd ki a Szivárvány... májusi számában található tesztet! Számold össze a pontjaidat, olvasd el az értékelést, és megtudod, hogy milyen barát vagy!

Az én iskolám: Kodály Zoltán Központi Általános Iskola - Kaposvár
2012.04.27

Talán hihetetlen, de tény: a kaposvári Kodály iskola (ha nem is ugyanezen a néven) háromszáz éve létezik! Sok-sok kisdiák koptatta már a padjait. Boda Bálint és Marosi Bori mesélt nekünk arról, milyen "kodályosnak" lenni.

Mozdulj! Tánc
2012.04.27

A táncosra ritkán mondják, hogy sportoló. Bár rengeteg izmot megmozgató, félelmetes állóképességet megkövetelő műfaj ez, nem hagyományos sportág. Már csak azért sem, mert érzelmek is kellenek hozzá.

Mesterségünk címere: pék
2012.04.27

Amikor anya eléd teszi az illatozó kenyeret, kiflit vagy zsemlét, gondolsz-e arra, honnan jöttek, ki készíti őket? Ugye, nem? Pedig azon, hogy mindig friss pékáru kerüljön az asztalodra, éjszakákon át dolgoznak a pékek.

Ismered? Miklya Zsolt - költő
2012.04.27

Olvass bele cikkünkbe, tudj meg róla többet!

Teszteld magad!
2012.03.23

Mennyire van humorérzéked? Töltsd ki a Szivárvány... áprilisi számában található tesztet! Számold össze a pontjaidat, olvasd el az értékelést, és megtudod, hogy milyen a humorérzéked!

Kérdezz! Felelek!
2012.03.23

Kíváncsi természetű vagy? Szeretsz kérdéseket feltenni? Akkor ez a rovat neked való! Érdekes kérdésekre keressük a választ! Válogass belőlük kedvedre az áprilisi lapszámban is!

Ismered? Vörös István
2012.03.23

Költő, író, kritikus, irodalomtörténész. Felsorolni is nehéz, mi mindennel foglalkozik... Tudj meg róla többet, olvasd el az interjút!

A honfoglalás kora
2012.03.23

A honfoglalást leginkább a Te születésnapodhoz lehet hasonlítani. Ha nem lett volna honfoglalás, ma nem lenne Magyarország.

Az én iskolám: 5. számú Általános Iskola - Hatvan
2012.03.23

Az 5. számú Általános Iskola országos hírű sportorientációs iskola és valódi kis színfolt a lakótelepi gyerekek életében. Képzelj el egy sulit a magas házak között, ahol minden arról szól, hogy a diákok jól érezzék magukat. (Persze azért tanulni is kell ám...) Nem hiszed, hogy létezik ilyen? Fehér Martin mesél róla neked!

Időszerű - Húsvét
2012.03.22

Ugye, te is készülsz locsolkodni menni a lányokhoz? Íme néhány kevésbé ismert locsolóvers!

Modulj! Kosárlabda
2012.02.29

Méltán népszerű sport a kosárlabda. Rengetegen játsszák, de csak kevesen jutnak az élvonalba. Ez persze érthető: nagyon magasnak kell lenni hozzá... Azt, hogy Rosta Bence mekkorára nő, még nemigen lehet tudni, hiszen csak nyolcéves. Ám nagyon szeret kosarazni - mesélt is róla nekünk.

Teszteld magad!
2012.02.29

Mennyire vagy kíváncsi természetű? Töltsd ki a Szivárvány... márciusi számában található tesztet! Számold össze a pontjaidat, olvasd el az értékelést, és megtudod, hogy mennyire vagy kíváncsi!

Kérdezz! Felelek!
2012.02.29

Kíváncsi természetű vagy? Szeretsz kérdéseket feltenni? Akkor ez a rovat neked való! Érdekes kérdésekre keressük a választ! Válogass belőlük kedvedre a márciusi lapszámban is!

Az én iskolám: Belvárosi Általános Iskola - Dombóvár
2012.02.29

A Belvárosi Általános Iskola az Apáczai Oktatási Központ tagiskolája. Az ide járó gyerekek speciális igényeihez igazodva német nemzetiségi és ének-zene osztályok is indulnak minden évben. Iskoláját Király Dorottya mutatta be nekünk.

Az én városom: Veszprém
2012.02.28

Nem csoda, hogy Gizella királyné, Szent István királyunk felesége annyira szerette ezt a várost... Veszprém valóban meseszép. Dimbes-dombos területre épült, a belvárosi utcák szűkek és kacskaringósak. Veszprém megye székhelyét Bálint Benedek mutatja be nekünk.

Az axolotl
2012.02.28

Egy állat, amely képes visszanöveszteni elveszített testrészeit...

Ismered? Bartos Erika
2012.02.28

Ismerkedjünk meg a Bogyó és Babóca sorozat szerzőjével!

Tudástár: "Zöld" energiaforrások
2012.02.01

Ugye, sokszor hallod, hogy a Föld készletei lassan kifogynak, és ahogy most tesszük, úgy nem élhetünk tovább? A földgáz, a kőolaj, a szén és más hagyományos energiaforrások helyett olyanokat kell tehát találni, amik újratermelődnek. Különben baj lesz...

Mozdulj! Sakk
2012.02.01

Csodálkozol, hogy a sakkot sportrovatunkban mutatjuk be? De hát miért? Hiszen sport ez a javából! Elmetorna. És egyáltalán nem könnyű. Jó sakkozóvá válni legalább olyan nehéz, mint sikeres focistává. Darida Leventétől egyik sem áll távol.

Ismered? Lackfi János
2012.02.01

"GYEREKEKEN TESZTELVE" Beszélgetés Lackfi János író-költővel

Csalás és ámítás
2012.02.01

Ma már nem csalás, nem ámítás: sakkozhatsz a számítógépekkel! Akár otthon is. Olyan fejlettek ugyanis ezek a masinák, hogy ha nem is a szó szoros értelmében, de tudnak gondolkodni. A 18. században, amikor még nem voltak bonyolult gépek, az első sakkautomatának mindenki a csodájára járt. Pedig esetében szó sem volt csodáról...

Az én városom: Pécs
2012.02.01

Baranya megye székhelye varázslatosan szép. Dimbes-dombos, hegyes-völgyes, tele mesés romokkal, rengeteg zöldterülettel. Egyszerre modern és réges-régi. Kis idegenvezetőnk, a 8 éves Dick Enikő otthonosan mozog szülővárosában.

Teszteld magad!
2012.02.01

Mennyire vagy mértéktartó? Töltsd ki a Szivárvány... februári számában található tesztet! Számold össze a pontjaidat, olvasd el az értékelést, és megtudod, hogy mennyire vagy mértéktartó!

Kérdezz! Felelek!
2012.02.01

Kíváncsi természetű vagy? Szeretsz kérdéseket feltenni? Akkor ez a rovat neked való! Érdekes kérdésekre keressük a választ! Válogass belőlük kedvedre a márciusi lapszámban is!

Az én iskolám: Csete Balázs Általános Iskola - Jászkisér
2012.01.31

Kicsi városka Jászkisér, alig pár kilométerre Jászberénytől, de az iskolája irigylésre méltó. Termálvizes uszodája van, és bizonyos órákon hordozható számítógépekkel dolgoznak a gyerekek. Az egyik negyedikes kisdiák, Makai Viktória vezetett körbe bennünket - aki büszke az iskolájára.

A tatu
2012.01.31

Ha még nem láttál tatut élőben, és nézed a fényképét, talán azt gondolod, hogy nagy, tekintélyes, páncélos szörnyeteg. Pedig ezek a komótosan tipegő, bohókás kis állatok nem nagyobbak egy közepes méretű kutyánál (nem nőnek hosszabbra 50 centinél).

Az én városom: Zalaegerszeg
2012.01.04

Zala megye székhelye meseszép, dimbes-dombos területre épült. Erdők veszik körül, rengeteg tava és patakja van. A város maga kényelmesen nagy. Kis idegenvezetőnk, Molnár Bence már egyedül bringázik el benne a számára fontos helyekre.

Teszteld magad!
2012.01.04

Mennyire vagy kíváncsi természetű? Töltsd ki a Szivárvány... januári számában található tesztet! Számold össze a pontjaidat, olvasd el az értékelést, és megtudod, hogy mennyire vagy kíváncsi!

Mozdulj! Kézilabda
2012.01.04

Ha nem vagy jó csapatjátékos, és csak a középpontban érzed jól magad, sose kezdj kézizni! Egy kézilabdacsapat ugyanis akkor lehet eredményes, ha tagjai tudják, hol a helyük benne. Klinszky Kitti, az ALCOA FKC 2001 utánpótláscsapatának kapitánya beszél erről a rendkívül összetett sportágról.

Kérdezz! Felelek!
2012.01.04

Kíváncsi természetű vagy? Szeretsz kérdéseket feltenni? Akkor ez a rovat neked való! Érdekes kérdésekre keressük a választ! Válogass belőlük kedvedre ebben a lapszámban is!

Ismered? Kányádi Sándor író
2012.01.04

Kossuth-díjas erdélyi magyar költő - de magamagát jobban szereti inkább "írással foglalkozó embernek" nevezni. Mert, hogy valaki igazán költő-e, avagy sem, az csak jóval a halála után derül ki - mondja.

Az én iskolám: Petőfi Sándor Általános Iskola - Nagykőrös
2012.01.04

A Petőfi Nagykőrös legnagyobb iskolája. Az épület hatalmas, a hozzá tartozó udvar még sokkal nagyobb. És idejár a város kisdiákjainak többsége. Ordasi Gréta 4. évfolyamos tanuló mutatta be nekünk az intézményt.

Az én városom: Kecskemét
2011.11.30

Bemutathatnánk Bács-Kiskun megye székhelyét úgy, ahogy minden útikönyv. Hogy van állatkert, nemrég megnyílt az uszoda, vannak szép szobrok... De kis idegenvezetőnk, Ludányi Milán szerint sokkal érdekesebbek a város szépséges épületei. Úgyhogy ezeket jártuk körbe...

Teszteld magad!
2011.11.30

Értesz az állatok nyelvén? Töltsd ki a Szivárvány decemberi számában található tesztet! Számold össze a pontjaidat, olvasd el az értékelést, és megtudod, hogy mennyire értesz az állatok nyelvén!

SZTÁR-PÁR: Takács Nikolas
2011.11.30

A kalapos énekes karrierje egy televíziós tehetségkutatón indult. Azóta tele a naptára, fellépésről fellépésre jár. Pár perce azért volt válaszolni a kérdéseinkre...

Mozdulj! A vívás
2011.11.30

A vívás olyan, mint a sakk. Nagyrészt koncentráció meg észmunka, és csak amúgy mellékesen fizikai megterhelés. Szóval nem való mindenkinek. Juhász Manuela, a Balaton Vívóklub versenyzője mutatja be nekünk ezt a gyönyörű sportot.

Kérdezz! Felelek!
2011.11.30

Kíváncsi természetű vagy? Szeretsz kérdéseket feltenni? Akkor ez a rovat neked való! Érdekes kérdésekre keressük a választ! Válogass belőlük kedvedre ebben a lapszámban is!

Ismered? Kiss Ottó
2011.11.30

Csillagszedő Márió, Emese, Barni és a többiek mind Kiss Ottó író-költő fejéből pattantak ki. És milyen jól tették! Vidám perceket szereznek sok-sok kisgyereknek szerte a világon - hiszen történeteiket több nyelvre lefordították.

Az én iskolám: Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola - Sopron
2011.11.30

A Hunyadi iskola sokoldalúságáról ismert Sopronban. Komolyan veszik például a környezettudatos szemléletmód átadását, német kéttannyelvű osztályt működtetnek, és nyolc éve folyamatosan a leány kosárlabdacsapatuk nyeri a korosztályos diákolimpiát. De vajon milyen a gyerekek szemszögéből? Csendes Mátyás mesélt róla.

Ilyen vagyok: a fül
2011.11.30

A fülünkkel hallunk - ez tiszta sor. De azt vajon tudtad-e, hogy a fülednek köszönheted azt is, hogy járni tudsz?

Csalás és ámítás: Cagliostro aranya
2011.11.30

Alkimistának nevezték a középkorban, aki azt állította, hogy képes aranyat csinálni. Cagliostro, az utolsó hivatásszerű varázsló tégelyben gyártotta az aranyat. Legalábbis azt hitték%u2026

A jávorszarvas
2011.11.30

Ha jávorszarvasokra cserélné szánhúzóit a Mikulás, a puttonyából bizony kipotyognának az ajándékok%u2026 A rénszarvasok ugyanis törpék ezekhez az akár kétméteresre is megnövő óriásokhoz képest. Magányosan kóborló állatok, egyes vidékeken többé-kevésbé megszelídítették őket, és lovagolnak is rajtuk.

Kérdezz! Felelek!
2011.11.04

Kíváncsi természetű vagy? Szeretsz kérdéseket feltenni? Akkor ez a rovat neked való! Érdekes kérdésekre keressük a választ! Válogass belőlük kedvedre ebben a lapszámban is!

Teszteld magad!
2011.11.03

Hogyan étkezel? Töltsd ki a Szivárvány novemberi számában található tesztet! Számold össze a pontjaidat, olvasd el az értékelést, és megtudod, hogy hogyan étkezel!

Mestersége címere: autóversenyző
2011.11.03

Ifjabb Tóth János hétszeres magyar bajnokként mindent elért már a ralisportban. De hogy lesz valakiből autóversenyző? Elmeséli neked!

Varánusz
2011.11.03

Úgy néz ki, mint egy dinoszaurusz, nem? Legendák sárkányainak mintája volt ez a gyík, ami akár háromméteresre is megnő, és egy mázsánál többet nyomhat. Alig pár ezer példány él belőle, állatkertben pedig még ritkább. Magyarországon Nyíregyházán és Budapesten láthatsz komodói sárkányt, más néven varánuszt.

Az én iskolám: Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda - Miskolc
2011.11.03

Jó hangulatú lakótelepi suli a Vörösmarty Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyének belvárosában. Sok terem, nagy udvar, folyamatos gyerekzsivaj. Két negyedikes kisdiák, Czervan Titanilla és Vozár Vajk László mutatta be nekünk.

Az én városom: Szeged
2011.11.03

Szeged, Csongrád megye székhelye különleges város. Megérint a varázsa, ahogy belépsz. Egyszerre ódon és modern. Közel kétszázezren lakják - hatalmas, ám mégsem zsúfolt. Geretovszky Anna mutatja be nekünk.

SZTÁR-TÁR: Geszti Péter
2011.11.03

A rímeket hányja, veti, kreatív, és a magyar zenei élet egyik meghatározó figurája. Geszti Pétert kérdeztük.

Kérdezz! Felelek!
2011.10.05

Kíváncsi természetű vagy? Szeretsz kérdéseket feltenni? Akkor ez a rovat neked való! Érdekes kérdésekre keressük a választ! Válogass belőlük kedvedre!

Mennyire vagy őszinte?
2011.09.30

Mennyire vagy őszinte? Töltsd ki a Szivárvány újság októberi számában található tesztet! Számold össze a pontjaidat, olvasd el az értékelést, és megtudod, hogy mennyire vagy őszinte!

Az én városom: Székesfehérvár
2011.09.30

Fejér megye székhelye az egyik legérdekesebb, legöregebb magyar város. Mivel sokáig az ország fővárosa, a királyok székhelye volt, számos fontos dolog itt esett meg a történelemben. Ebben a különleges és régisége mellett nagyon is modern, fejlődő városban Makai András vezetett körbe bennünket.

Ismered?
2011.09.30

Nyulász Péter. Költő. Helka...

Az én iskolám: Újlaki Általános Iskola
2011.09.30

Meseszép, réges-régi épület, négyszáznál is több vidám kisdiák, olasz-tagozat és emelt szintű matematika osztály felső tagozaton - ez az Újlaki Általános Iskola a budai hegyekben. Paulovits Máté mutatta be nekünk.

SZTÁR-TÁR: Vastag Csaba
2011.10.05

A magyar énekesnek elképesztő pörgés az élete, mióta megnyerte az X-Faktor című televíziós zenei tehetségkutató versenyt. Öccsével, aki szintén az élmezőnyben végzett, olyannyira összetartanak, hogy még interjút is közösen adtak nekünk.

Az én iskolám: Csány-Szendrey Általános Művelődési Központ és Iskola
2011.09.09

Cserey Adrienn különleges kislány - és különleges iskolába jár. A Csány-Szendrey Általános Művelődési Központ általános iskola, könyvtár, művelődési központ egyben, de területén van Keszthely város sportcsarnoka és uszodája is.

SZTÁR-TÁR: Janicsák Veca
2011.09.09

Az X-faktor legszebb női hangja lett - és nagyot fordult az élete. Húszévesen platinalemezes énekesnő. Fellépésről fellépésre jár, de szakított néhány percet arra, hogy válaszoljon a Szivárvány kérdéseire.

Az én városom: Szombathely
2011.09.09

Colonia Claudia Savariaensium - így hívták a várost kétezer évvel ezelőtt, amikor még a Római Birodalom fontos kereskedelmi és katonai központja volt. Ma "a nyugat királynőjének" is nevezik. Vas megye székhelyét, szülővárosát Iszak Péter, a szombathelyi Dési Huber Általános Iskola diákja mutatja be.

SZTÁR-TÁR: Johnny Depp
2011.09.09

Jack Sparrow kapitány újra vízre szállt. Alig jött ki A Karib-tenger kalózai című sorozat negyedik része a stúdióból, máris milliók látták. De ki ennek a különleges sikersorozatnak az arca? Ki a kapitány valójában?