Az én iskolám: Újlaki Általános Iskola
Azért járok ebbe az iskolába, mert édesanyám a közelben dolgozik. Vagyis nem én választottam az Újlakit, de örülök, hogy itt tanulhatok. Még azt sem bánom, hogy minden reggel és este jó egy órát utazunk emiatt villamoson és földalattin anyával. Megéri.
Az épület egyszerűen gyönyörű. Azt mondják, van vagy kétszáz éves. Hatalmas, tekintélyes, és olyan, mint egy labirintus. Az elején gyakran eltévedtem benne. Volt, hogy csak a mosdóba szerettem volna kimenni, aztán valahogy a legfelső szinten kötöttem ki.
A tanárok nagyon rendesek. Szeretek is tanulni az Apáczai Kiadó könyveiből - de nem bánnám, ha valamivel azért kevesebbet kéne. Bár, ha így leszünk okosak és sikeresek, hát biztos megéri. Legjobban mindenesetre a tornaórát kedvelem. A többi is megy, talán a matek kicsit kevésbé. Meg magatartásból nem szokott még ötösöm lenni. Pedig igazán csak néha beszélgetek órán, és a vonalzóval sem szórakozom, mióta rám szóltak....
Az iskolánkban egyébként zeneiskola is működik. Én trombitálok és zongorázom. Ha nagy leszek, trombitás akarok lenni. Vagy ha nem lehetek, akkor zongorista. Egyébként rengeteg dolog érdekel. Jól értek a számítógéphez, meg szeretek olvasni, de a zenénél jobban semmi sem köt le. És nagyon örülök, hogy itt ezt is tanulhatom.
Az Újlaki még abban különleges, hogy szerte az országból érkeznek hozzánk olyan gyerekek, akik olasz származásúak, vagy más kötődésük van Itáliához. Ők olasz tagozaton, emelt óraszámban tanulják a nyelvet. Van speciális osztály is, ahol képzett gyógypedagógusok foglalkoznak a diákokkal. És vannak nyelvi tagozatok. Én angolt tanulok. Nemrég voltunk táborozni a csoporttal Salgótarjánban - na, az nagyon tetszett!
Szóval az Újlakiba járni jó. Nem véletlen, hogy az országos átlaggal ellentétben évről évre többen jelentkeznek hozzánk. Már több mint négyszázan vagyunk. Az igazgatóhelyettes néni, Csányiné Gönczi Ildikó azt mondja, ez a sokszínűségünknek köszönhető. Igaza lehet...
