Ismered? Lackfi János
- Mi akart lenni, amikor kicsi volt?
Óvodáskoromban rendőr... Képzelem, milyen lelkesedéssel fogadhatták ezt szüleim, akik nem éppen felhőtlen kapcsolatot ápoltak az akkori karhatalommal... Később meg operaénekes. Természetesen hőstenor, mi más?! Üvöltöttem a "Hazááám-hazáááám..."-at, no meg, hogy "Aaaaz asszooony ingataaag...". Legütősebb fellépéseim a mai napig a fürdőszobában zajlanak - ennek szomszédaink a megmondhatói. Állítólag mindig tudni, mikor fürdöm én.
- Hogy lett költő / hogy lesz valakiből költő?
Irodalmilag halmozottan hátrányos helyzetbe születtem, lévén, hogy szüleim, Mezey Katalin és Oláh János költő-író, mindketten József Attila-díjasok. Kertes házban laktunk, telek is akadt a családban, paradicsomot, paprikát, krumplit, hagymát termesztettünk, tyúkot, nyulat, galambot tartottunk, körtefákat gondoztunk. Kubikoskodtunk, kerítést festettünk, tetőteret építettünk be - no meg cselgáncsedzésekre jártunk. Mert apámat száműzték eredeti, népművelői pályájáról, és ebből tudott csak megélni. 
A falakat mintegy tízezer könyv borította, saját kezünkkel csináltunk polcot nekik. Láthattam azt is, hogy a könyv használati és nem dísztárgy. Az írás és olvasás nálunk normális emberi tevékenységnek tűnt, akár a többi. Főleg prózát faltam rengeteget. És persze mindig szívesen körmöltem az iskolai verselemzéseket, ki akartam vágni a rezet... Aztán harmadik gimnázium táján kibújt belőlem a "költészet Alienje", és a zenész szakma helyett elkezdtem erre a másikra gyúrni: tanulmányi versenyen indultam, bölcsésznek felvételiztem, verseket tanultam kívülről, rengeteget írtam, és folyamatosan dobáltam el, húzogattam ki a sorokat, versszakokat. Utóbbit fontosabb megtanulni, mint magát az írást... Pontosabban: aki nem tudja "amputálni" a felesleget, az nem tud írni sem.
- Ki a kedvenc alakja azok közül, akiket Ön talált ki, és miért?
Büszke vagyok Kövér Lajosra, aki két meseregényem főhőse is. Csupaizom, csupaháj és csupaszív barátaival együtt botladozva próbálja jóhiszeműen venni a világunk természetéből adódó akadályokat, átértelmezi a szépségről és barátságról alkotott fogalmainkat. Lajos hosszú időre beköltözött hozzám, és bár újabb kalandjaival adós vagyok még - ami késik, nem múlik! Fontos és örömteli tapasztalat, hogy őt látom, érzem a fejemben. Túlsúlyos akcióhősöm velem marad akkor is, ha többé már nem írok róla. És persze örülök neki, hogy sokak szívébe belopta magát: Év könyve-díjat hozott 2008-ban, középiskolai felvételi anyagban szerepelt 2010-ben.
- Gyermekei segítenek a mesék és meseversek kitalálásában?
Hogyne, szinte minden könyvemre rá lehetne írni: "gyerekeken tesztelve". Meseregényeimet fejezetenként olvastam fel öt gyermekemnek esténként. (Örömömre még a kiskamaszok is besompolyogtak a szobába vagy hallgatóztak olyankor.) És fontosak voltak a reakcióik. Azok függvényében módosítgattam a szöveget. A Domboninneni meséket hónapról hónapra négy-öt éves Ágnes lányom ötleteiből írtam. Mindig megkérdeztem, mi legyen az "állatkákkal" a következő kalandban, mire ő mondjuk azt felelte: "Ugorjanak le egy rózsáról!" Én pedig rájöttem, hogy ez szuper ötlet. Átváltozós mesék című gyűjteményes kötetemben Ágnes szereplőként is megjelenik, és ugyanitt szerepel az az öt történet, amit egy ízben karácsonyi ajándéknak írtam gyerekeimnek.
- Ki a kedvenc mesefigurája azok közül, akiket nem Ön teremtett?
Tyű, Harisnyás Pippitől Twist Olivérig, Pompomig végtelen hosszú a tornasor! És akkor nem beszéltünk Gusztávról, Mekk Mesterről, Mazsoláról vagy a Kockásfülű Nyúlról... Nehezen tudnék egyet kiemelni közülük. Jaj, és hadd hozzak két friss barátot: remélem, sokak kedvence lesz Dávid Ádám Virág Utcai focibajnokság című meseregényének hőse, az egészen rendkívülien mindennapi "koppolóművész", Kovács Koppány, illetve Szakács Eszter figurája, a szerethetően mai kalandokon átbukdácsoló Habakuk királyfi, a Tulipánháború kötet főszereplője.
