Az orangután
A bébiorangutánok nagyon aranyos állatkák. Mókásan pelyhes „hajuk” van, nagy pocakjuk, hosszú karjaik, mindemellett pedig folyamatosan vicces grimaszokat vágnak. Amikor először találkozott Emilyvel, Rishi is ilyen volt. Pár hónapos csöppség, de valódi családjától már elszakították. Egy olyan állatkertben élt négy másik orangutánnal, ahol az egyébként veszélyben lévő faj orvvadászoktól elkobzott, sérülten talált és árván maradt egyedeit pátyolgatták.
A gondozók úgy ítélték meg, hogy az ártalmatlan kis állat és a kislány biztonságban játszhat egymással. Csúsztak, másztak, hancúroztak, majd Emily babakocsiban tolta a majmocskát, és a séta végeztével „teadélutánt” tartottak. Úgy játszottak, mintha mindig ismerték volna egymást.
Két év múltán végre újra találkozhattak. Mintha mi sem történt volna, megölelték egymást, és ott folytatták a játékot, ahol abbahagyták. Emily már biciklizni is tudott, Rishi pedig örült, hogy felkapaszkodhat mögé. Legjobban azonban a kis felfújható medencét élvezték. A kislány öntözőkannából locsolta a majom fejére a vizet, amire Rishi széles vigyorral válaszolt.
Örök barátság már az övék. Bizonyíték arra, hogy az embergyerek és az állatgyerek között még egészen másfajta kapcsolat van. Tisztább és őszintébb, mint a felnőtteké.
TUDTAD?
Az orángutánok Délkelet-Ázsiában, Szumátrán és Borneón élnek. Bár ők az embertől legtávolabb álló emberszabású majmok, mégis hihetetlenül okosak. 10-20 méter magas fákon laknak, és gyakorlatilag bármit megesznek, ami kisebb náluk és az útjukba kerül, ideértve a növényeket, gyümölcsöket, rovarokat és kisméretű emlősöket is. Rendkívül ügyesen használnak minden tárgyat. Ezért aztán az állatkertek legeredményesebb szökőművészei címet is kiérdemelték. A vadászat, az állatkereskedelem és élőhelyük pusztítása miatt ma már mindkét fajuk veszélyeztetett.
