Ismered? Kántor Péter - költő
- Mi akart lenni, amikor kicsi volt?
- Azt hiszem, én egészen kicsi korom óta költő akartam lenni. Nem tudtam elképzelni ennél jobbat. És úgy tűnt nekem, hogy bárhogy nézzük is, nincs szebb életút Petőfi Sándorénál. Ráadásul hallottam a nagymamámtól, hogy Petőfi is balkezes volt, akárcsak én! Úgy gondoltam, verseket fogok írni, a többi pedig majd alakul magától.
- Gyermekverseiből szinte valamennyi tankönyvbe és antológiába jut, pedig mostanában kicsiknek szóló kötete nem jelent meg...
- Soha nem éreztem úgy, hogy feladatom lenne gyerekverseket írni. Ráadásul nem is tudom pontosan, mi az, amit gyerekversnek nevezünk. Van a vers, és ezen belül vannak olyan versek, amik csak felnőtteknek szólnak, és vannak olyanok, amik gyerekeknek is. Sőt, legalább annyira gyerekeknek, mint felnőtteknek - valahogy így képzelem. Biztos sokan vitatják ezt a nézetet, és tény, hogy az úgynevezett gyerekversek többsége csakugyan nem való a felnőtteknek. De a java gyerekverseket a felnőttek is szívesen olvassák. Csak ilyeneket érdemes írni.
- Mivel telik manapság egy "szabadfoglalkozású író" napja, aki "egy kis kavicsba kapaszkodva lóg a világűrben"? Elégedett ezzel a kaviccsal?
- Ahhoz, hogy ne történjen semmi különös, egy csomó kis intéznivalója van az embernek napról napra. Mondhatni, azért kapkodunk ma, hogy ne kelljen kapkodnunk holnap - és másnap kezdődik elölről az egész. És persze azért is forgatjuk a kereket, hogy forogjon velünk. Hol gyorsabban, hol lassabban. Én is ezt teszem. Közben néha sikerül csinálni valami jót is - az jó! Az a kis kavics, amibe kapaszkodva lógunk a világűrben, az minden: te, ő, a ház, a haza, a család, a barátok, az összes ideológia és teória, a versek - minden. Hol az egyik, hol a másik. És hol üresnek tűnik a tenyerünk, hol meg mintha az egész Földet nekünk kellene megtartanunk. Ami nem változik, az a világűrben lógás. Ez a helyzet, az én helyzetem is. Fő, hogy legyen egy kavics!
Találd meg Te is a "kavicsodat"!
