Ismered? Zalán Tibor író

1. Mindenki költő, aki verset ír?

Nem mindenki költő, aki verset ír, de nagyon sok verset író ember válhat költővé. Itt elsősorban a gyerekekre, a fiatalokra gondolok. Mert, valljuk be, minden gyerek ír életében egy-két verset, van, aki többet - valamilyen célból vagy elképzelés mentén. Legtöbben abbahagyják ezt. Akik nem, azoknak egy kis részéből kerülnek ki a költők. Nagyrészük továbbra is verselő ember marad, ami nagyon fontos, és tiszteletre méltó, de a költő ott kezdődik, hogy valaki nem verselget, hanem verset ír, ami mérték és színvonal egyszerre.

2. Először lesz az ember költő, aztán színházi ember, vagy a kettő egyáltalán nem függ össze?

Erre nincs bejáratott recept. Én előbb verseket írtam, azután drámákat, majd a próza felé fordultam. Ezek nem függtek össze egymással. Ma már úgy vagyok, azt írok, amihez kedvem van. Az utóbbi időben a versíráshoz van a legnagyobb kedvem. Kedv, ez túlzás. Ez iránt van a legerősebb késztetésem.

3. Zalán Tibor rengeteg gyerekdarabot írt és dramatizált, de sok igencsak felnőtteknek szólót is. Melyiket jobb írni?

Szeretek a gyerekeknek írni. A felnőtteknek meg kénytelen vagyok. Ebben, nyilván, megfogalmazódik valami érzékletes különbség is. Amikor gyerekeknek írok, akkor kicsit magam is nézője vagyok a darabomnak. Amikor felnőtteknek, magam is szenvedője azoknak. Jobb élvezni valamit, mint szenvedni tőle.

4. Mitől jó egy gyerekdarab?

Attól, hogy szeretik a gyerekek. Meg attól, hogy a végén úgy mennek ki a színházból a kis nézők, hogy még él bennük a történet, amit bent láttak. Meg attól, hogy a hős győzelme a gyerekek győzelme tud lenni. Meg attól, hogy a gonosz bukása nem kárörömmel tölti el a gyerekeket, hanem a kiérdemelt büntetés feletti, mégiscsak kis szomorúságot okozó megértéssel. Meg, ha vannak dalok benne, akkor azok fölidéződnek a hazafelé úton. Meg, hogy elvarázsol, átléptet egy mese- vagy másik világba, örömöt ad és sokáig megmaradnak a gyerekekben a darabban felbukkant értékek és kérdések...

Kapcsolódó galéria

Szólj hozzá Te is!




A hozzászólások moderálására az Apáczai Kiadó Kft. a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólásod csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik az Apáczai Kiadó Kft véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.