Mesés történelem - Dózsa György bosszúja
Amikor az erdélyi Kovászna megye egyik kis falujában megszületett az ifjú Dózsa György, abban mindenki biztos volt, hogy katona lesz, mint az apja. De kevesen gondolták volna, hogy nevét megőrzik majd az évszázadok. Ám 1514-ben egy párbajban legyőzte a törökök legyőzhetetlennek hitt harcosát, és nagyot fordult az élete. A király azon nyomban nemesi ranggal ajándékozta meg. Az alacsony származású emberek azonban azután is saját fiukként voltak büszkék rá. Példakép lett az akkortájt igencsak sanyargatott és erősen korlátozott jobbágyok és parasztok gyermekei számára.
A katonák többsége Dózsát követelte vezérnek, mikor sereget toboroztak a közelgő török veszély ellen. Kívánságuk teljesült. Össze is gyűlt a sok ezer szegény sorból származó harcos. Csakhogy a nemességnek nem volt ínyére a parasztok csoportosulása, illetve szerették volna, ha harc helyett dolgoznak a földeken. Ezért voltak, akik visszatartották jobbágyaikat. Emellett nem volt megoldott ennek a nagy tömegnek az élelmezése és elszállásolása sem. Így a sorsukkal egyébként is elégedetlen jobbágyokban nőttön nőtt a feszültség földesuraikkal szemben. Egyre gyakoribbá vált, hogy nemesi kúriákat fosztogattak.
Akkoriban még szigorú osztályrendben éltek az emberek. Az alacsony származású parasztok és jobbágyok vállát igencsak nyomta a rengeteg adó, ingyenmunka és a kötelező ajándékok terhe, amelyekkel földesuraiknak tartoztak. Emellett lenézett, szabadságukban korlátozott, elnyomott emberek voltak, akiket az urak kegyetlenkedéseitől a törvények sem védtek meg. Terheiket akkortájt épp megint megnövelték – hát bosszút álltak…
Mit tett a hadvezér a túlkapások ellen? Semmit. Ő maga is úgy gondolta, hogy a lecke igenis jár a kevély nagyuraknak. Csakhogy emberei annyira elkanászodtak, hogy a király lefújta a hadjáratot. A hadjáratot, amelyet „keresztes hadjáratként” hirdettek meg, vagyis a katonáknak megígérték az üdvözülést. Még ezt is elveszik tőlük?! Ekkor telt be igazán a pohár.
Bár a toborzást az uralkodó berekesztette, a sereg egyre nőtt és nőtt. Mind több elkeseredett jobbágy és paraszt ragadott baltát, kapát, kaszát (jobb fegyver híján), és indult az új ellenség: a nemesek ellen. Az egész országra ki akarták terjeszteni a hadjáratot. Több várat elfoglaltak, sok csatát nyert a toprongyos sereg. És bizony lesújtott Dózsa György bosszúja minden uraságra, aki a keze közé akadt. Legtöbben a kor hagyományai szerint karóba húzva végezték.
Igen ám, de a nemesség sem nézte tétlenül, hogy lemészárolják s javaitól megfosszák. Jól felfegyverzett lovas csapatokat küldtek a fáradó és régóta nélkülöző rongyos hadsereg ellen. A szerencse megfordult. A méltányolható célért indult, de kegyetlenül megvalósított Dózsa György-féle szabadságharc elbukott. Súlyosan megtorolták sérelmeiket az urak. 80 ezer rongyos katonát végeztek ki, hadvezérük, a korábban nemessé emelt székely hős kínok kínjai között halt meg. Tüzes koronát tettek fejére, kinevették és élve elégették a „parasztkirályt”. Az alsóbb osztályokat sújtó rendeleteket pedig tovább súlyosbították.
