Mesterségünk címere: pék
Nem könnyű mesterség az övék, csak a legelszántabbak maradnak meg benne. Tar János, a Toronyi Pékség vezetője mesél neked szakmájáról.
- Édesapám pék volt - beleszülettem tehát a szakmába. 14 éves koromban már rendesen végigdolgoztam az éjszakákat a sütödénkben. Nem volt ám könnyű egy gyereknek a virrasztás és a hajnali kelés! De szükség volt rám, szívesen segítettem tehát. Azóta eltelt 60 év. Haladtam szépen előre a ranglétrán, hamarosan már vezetőként irányítottam különböző sütőipari vállalatokat. Azért, ha kellett, bármikor megfogtam a péklapátot, vagy odaálltam a dagasztóteknők mellé. Nincs ez másként ma sem.
Itt, a Szombathely melletti kis faluban, Toronyban majdnem fél évszázada működik ez a pékség. Négyféle pékárut készítünk, van közöttük kenyér, vekni és cipó. Még Amerikából is rendelnek belőlük. Attól különlegesen finomak, hogy nem térünk el a régi recepttől: kovásszal dagasztjuk, kemencében sütjük őket. Képzeld csak el, a cserépkályha kinézetű kemencénkben egyszerre 100 kenyér is elfér! 250 fokos hőségben napoznak odabent, míg szépen meg nem barnulnak. Akkor a pékek olyan hosszú nyelű lapáttal bányásszák ki őket, amilyet még talán sosem láttál. Van vagy négyméteres csak a nyele!
Hétvégenként általában nagyjából 3,5 tonnányi kenyeret sütünk. Ez elképesztően nagy mennyiség. Gondold csak el, 3500 darab kilós kenyér tesz ki ilyen súlyt. Hihetetlen talán, de egy közepes méretű kamion sem nyom önmagában többet.
Emberpróbáló munka ez, nem is marad meg benne más, csak aki igazán kitartó és elhivatott. A pékek általában éjjel és hajnalban dolgoznak, hogy reggelre a boltokban lehessen a friss kenyér. A sütödében nagyon-nagyon meleg van. És nem lehet csak úgy kényelmesen elüldögélni. Folyamatosan figyelni kell, talpon lenni, jönni-menni, intézkedni! A szombat és vasárnap sem mindig szünnap, hiszen minden nap szükség van friss 
kenyérre. Még a nagy ünnepek, karácsony és húsvét környékén is meg kell oldani, hogy legyen bent valaki.
Nálunk, a Toronyi Pékségben viszonylag családias a légkör, régóta itt dolgozó, állandó munkatársaink vannak. De jönnek időnként gyakorlatra fiatalok, és bizony megesik, hogy sírva távoznak. Ehhez a szakmához nem elég szeretni a meleg kenyér illatát. De aki igazán elszánt és a lelke mélyén is elhivatott, annak minden, a sütödében eltöltött perc öröm. Én se választanék más szakmát, ha újrakezdhetném.
