Mesés történelem
A TATÁRJÁRÁS
Magyarország történelmének egyik legnagyobb pusztítást okozó eseménye a tatárjárás volt. A távoli mongol pusztákról érkező több százezres hadsereget a nagy Dzsingisz kán unokája, Batu kán vezette. A nomád életmódot követő ázsiai harcosok nem néztek sem Istent, sem embert. Amerre megfordultak, öltek, raboltak, s mindent porig égettek, amit csak tudtak. Egy évig dúlták az országot, majd amilyen gyorsan érkeztek, olyan gyorsan távoztak. Királyunk, IV. Béla száműzetéséből visszatérve, csak a nagy uralkodókra jellemző szervezőmunkával, egy korábbinál erősebb, fejlettebb országot hagyott utódaira.
A harcias mongolok még az ázsiai nagyhatalmat, Kínát is félelemben tartották állandó támadásaikkal. Legjelentősebb hadvezérük, Dzsingisz kán szervezte meg a mongol-tatár hadakat egységes birodalommá. Zsákmányszerző hadjárataikat Kína után kiterjesztették nyugati irányba is, így érkeztek meg Európába. Közben elsöpörtek minden országot és népet, amelyek a sok ezer kilométeren át útjukba estek.
Céljuk hasonló volt, mint korábban a hunoké, avaroké és sok más keletről érkező hódító népé. Az, hogy megvessék lábukat a világ nyugati felén is. Büszkén elmondhatjuk, mi, magyarok, hogy a keletről érkezett népek közül egyedül nekünk sikerült fennmaradnunk, államot alapítanunk Európában. Ez köszönhető kulturált, ugyanakkor tekintélyt parancsoló viselkedésünknek, és a békés szomszédi viszonyt kialakító politikánknak.
Batu kán vezetésével a tatár hadak azonban kegyetlenek voltak, irtották a keresztényeket, papjaikat, felégették templomaikat, s elpusztítottak mindent válogatás nélkül. Csupán azok a népek maradtak meg, amelyek behódoltak Batu kánnak. Letarolták Bulgáriát, Lengyelország egy részét, s Magyarországra is hasonló sors várt. Amikor 1241 tavaszán megjelentek az ország keleti határainál, a magyarok nem voltak felkészülve a támadásra. (Pedig tudtak róla, hiszen Julianus barát már korábban hozta a hírt, amikor keleti útjáról hazatért, hogy jönnek a tatárok.)
IV. Béla király - kor szokása szerint - az országban körbehordoztatta a csatába hívó véres kardot. De a nemesurak közül bizony kevesen jelentek meg a Sajó folyó melletti Muhinál a király táborában. A nyugati keresztény uralkodók, pedig nem küldtek segítséget. Titkon még örültek is a magyarok vesztének. Az 1241 áprilisában lezajlott csatában a magyarok addigi történelmük legsúlyosabb vereségét szenvedték el. A muhi csatamezőről a király és kísérete is csak nagy nehézségek árán tudott elmenekülni, mindenki más odaveszett. IV. Béla a horvát tengerpartra, Trau várába menekült, nyomában az üldöző tatár csapatokkal. Útközben az egyik keresztény osztrák herceg csak úgy engedte tovább a magyar királyt, ha az átad neki három megyét a nyugati határnál.
Szerencsénkre, a távoli Mongóliában a nagykán halálát követően új fejedelem megválasztására került sor, amelyről Batu sem akart lemaradni. Ezért a tatárok gyorsan hagyták el az országot. IV. Béla a tatárok kivonulása után hazatért, s rögtön hozzálátott az országot újjáépítő munkához. Ennek lényege az volt, hogy kővárakat építtetett, mert a tatárok azokat nem tudták elfoglalni. Ekkor épült fel Buda és Visegrád, Sárospatak és Sümeg vára, továbbá számos templom és erőd. A főurakat erős katonaság kiállítására kötelezte, és sok más intézkedésének köszönhető, hogy IV. Bélát tartjuk a második honalapítónak.
