Repülők

Mióta ember az ember, a fellegek közé vágyik. Több ezer éves mesék és mondák szólnak olyanokról, akik repülni próbáltak. Repülésre alkalmas eszközök létrehozásán fáradozó tudósokról is vannak feljegyzések minden korszakból. A siker mégis váratott magára – egészen az 1900-as évek elejéig. A levegő meghódítása onnan már gyors volt: mára a leghétköznapibb közlekedési formák egyikévé vált a repülés.

Talán hallottad már a görög Daidaloszról és fiáról, Ikaroszról szóló regét, akik madártollakból szárnyakat készítettek és repülve menekültek el a fogságból. Ikarosz azonban lezuhant, mert túl közel szállt a naphoz, és annak hője megolvasztotta a viaszt, amely szárnyait összetartotta. Valójában azonban még siklani sem lenne képes egy ilyen szerkezet. Leonardo da Vinci1, a híres középkori tudós és művész propellerek segítségével próbálta magasba emelni a kis kabint, amelyben kényelmesen repkedett volna elképzelései szerint. Neki sem sikerült. Ahogy számtalan más próbálkozás is kudarcba fulladt, vagy egyenesen tragédiába torkollt. Míg egy német mérnök meg nem tervezte szitakötőhöz hasonlító repülő szerkezetét…

Az első repülő ember

Otto Lilienthal a német főváros, Berlin mellett épített furcsa, kúp alakú „kifutópályát” kétfedelű siklórepülőjének. Így bármerről fújt a szél, minden irányba neki tudott lódulni. Ő az első ember, aki bizonyítottan repült – jóllehet, még nem géppel, hiszen repülőjére motort nem szerelt. 1895-ben találta fel a biplánt (így nevezik azokat a repülőket, amelyeknek a szárnya két egymás felett lévő részből áll). Egy évvel később életét vesztette, mikor a labilis szerkezet 15 méter magasból lezuhant.


Az első motoros gép

1901. augusztus 14-én repült először motoros gép szemtanúk előtt. A német származású Gustave Whitehead2 vezette. Nagy távolság megtételére még nem volt képes, de találmánya valóban korszakalkotó volt. Az első hosszabb légi utazás a Wright-fivérek3 nevéhez fűződik. Ők 1905-ben harminc kilométeres táv megtételére voltak képesek. Tizenöt évvel később Párizs és London között már utasszállító repülők közlekedtek napi rendszerességgel.


Hogy marad fenn a levegőben a több mint 100 tonnás repülő?

A repülőgépeket a motorok önmagukban nem tudják a levegőben tartani. Ezek arra kellenek, hogy a gépek mindig megfelelő sebességgel hasíthassák a levegőt. Ahogy haladnak előre, szembetalálkoznak a feléjük áradó levegőrészecskékkel. Gondosan kialakított szárnyaik úgy terelik el ezeket, hogy felfelé nyomják a nehéz géptestet.

A legnagyobb utasszállító

A világ legnagyobb utasszállító repülőgépe az Airbus4 A380-as. Ez a légi bálna 73 méter hosszú, szárnyfesztávolsága közel 80 méter és nagyjából 270 tonnát nyom üresen. Összesen 853 utas számára van hely rajta – vagyis gond nélkül elvinné nyaralni egy egész általános iskola összes tanárát és tanulóját.  

1 ejtsd: leonárdó da vincsi
2 ejtsd: gusztáv vájthed
3 ejtsd: rájt
4 ejtsd: eerbász

Szólj hozzá Te is!




A hozzászólások moderálására az Apáczai Kiadó Kft. a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólásod csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik az Apáczai Kiadó Kft véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.