A világ érdekes épületei

Az emberi fantázia határtalan. Az építészeké pedig még annál is szabadabb. Az építészetben ma már nincs lehetetlen. Minden csak pénz kérdése...

Luxor hotel, Las Vegas1

Amerika egyik legnagyobb felnőtt vidámparkja, ahol minden a közönség szórakoztatásáért van. Az egyiptomi piramisok formáját idéző épület előtt a gízai szfinx mása és egy hatalmas obeliszk díszeleg, még a moziterem is a fáraók korát idézi. Szálloda és kaszinó működik benne.


A portugál kőház

Mi a teendő, ha a terület legszebb fekvésű részén két irdatlanul nagy kőszikla akadályozza a ház építését? El kell hordani őket onnan – vagy fel kell használni! Utóbbi mellett döntöttek a portugál kőház tulajdonosai. Egész egyszerűen építettek egy házat az évszázadok óta ott álló sziklák közé.

Ház tótágast

Nem kellett sokáig gondolkodnia annak a lengyel építésznek, aki valami igazán furcsát akart csinálni. Fogta magát, és fejjel (azaz tetővel) lefelé építette fel gerendaházát. Úgy fest, mintha egy szélvihar felkapta, majd a tetejére ejtette volna az épületet. Az egyébként lakható háznak csodájára járnak.

„Cipő-ház” – Szeretnél egy cipőben lakni? Hát, úgy látszik, volt, aki szeretett volna. Meg is építették neki Amerikában a kissé leegyszerűsített bakancsnak látszó házikót. Ez a bizarr lábbeli belül igencsak kényelmes luxuslakás egyébként. 

Kansasváros könyvtára

Könyvtár ez, vagy egy művelt és jó ízléssel bíró óriás könyvespolca?! Az épület homlokzata gyönyörű, arannyal feliratozott kötetekből áll. Nem csak rá vannak festve, térben is kidolgozták őket a mesterek. Élmény lehet ilyen különleges könyvtárba járni…

 

1 ejtsd: lász vegász

2 ejtsd: kenzesz

 

 

Szólj hozzá Te is!




A hozzászólások moderálására az Apáczai Kiadó Kft. a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólásod csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik az Apáczai Kiadó Kft véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.