Bicajra fel!

Nyár, meleg, napsütés, délutánonként, amikor a szülők pihennek, unalom. Illetve mégsem, ha már elég nagy vagy hozzá, hogy elengedjenek biciklizni. A gyerek egyik legjobb barátja ilyentájt a kerékpárja. Pattanj fel, és karikázz vele néhány kört! Ha megszereted, akár komolyabban is veheted ezt a sportágat.

Miért jó?

Biciklizni szinte bárki megtanulhat. Alapszinten komolyabb ügyesség sem szükséges hozzá, elég némi lábizom meg egy kevés egyensúlyérzék. Amikor már jól megy, csodálatos szabadságérzetet ad. Száguldás puhán, mintha repülnél… Ráadásul viszonylag gyorsan el lehet jutni vele bárhová. Még külön parkolóhely sem kell neki. Ráadásul szórakozás közben észrevétlenül megerősíti a lábizmokat, a hasizmot, de még a tüdőt is, hiszen mint minden testmozgás, fokozott légzéssel jár. 

Hegyi kerékpározás

A valódi kalandtúra. Természetjárásra kifejlesztett mountain bike-ok1 nyergébe pattanva megnyílik előtted a természet. Jóval több helyet járhatsz be, mint gyalog. Azoknak, akik már sportszerűen űzik, időnként nem élménytúra, hanem tortúra. A versenyekre kijelölt hegyi szakaszokon ugyanis egyszerre meredek az út és egyenetlen a talaj.


BMX

Ha trükköket akarsz gyakorolni, vagy speciális ügyességi pályákon közlekedni, ezt a különleges biciklifajtát válaszd! A BMX-ek többsége nem utcai bicikli, hanem kifejezetten trükkbringázásra épített darab. 

Pályaversenyzés

Gyorsasági verseny. Az itt futó kétkerekűek hasonlóak a hagyományos versenybiciklikhez, de, képzeld csak, nincs fék rajtuk! A kerékpáros versenypálya (más néven velodróm) pedig kívülről befelé lejt, lapított O betű alakú és 200-500 méter hosszú. 

Országúti kerékpározás

Könnyű és karcsú biciklik kellenek a gyorsasági versenyekhez, melyeket az utak aszfaltján rendeznek. A versenyzők ilyenkor akár 30-40 kilométert is megtesznek óránként!

Maratoni kerékpározás

Az országúti kerékpározásnak ez a válfaja talán a leginkább emberpróbáló mind közül. Az akár három hétig tartó versenyeken 3500 kilométert is le kell tekerni tűző napon vagy éppen esőben. Ráadásul a távokat úgy választják, hogy jókora szintkülönbségek is kerüljenek a bringások útjába. 

Tudtad? 

A biciklisekre ugyanúgy vonatkozik a KRESZ! Ha le szeretnél menni az autók által is használt úttestre, kérd meg apukád vagy anyukád, hogy magyarázza el, mit jelentenek a táblák és a lámpák, hogyan kell kanyarodni, mikor kell elsőbbséget adni! Amíg pedig a járdán közlekedsz, légy előzékeny a gyalogosokkal szemben, és nagyon vigyázz, hogy ne veszélyeztess senkit!

 

Szólj hozzá Te is!




A hozzászólások moderálására az Apáczai Kiadó Kft. a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólásod csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik az Apáczai Kiadó Kft véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.