Csalás és ámítás
Élt egyszer egy magyar báró. Kempelen Farkasnak hívták. Ez a nemes úr 1769-ben feltalálta és elkészítette a világ első sakkautomatáját. Egy életnagyságú turbános bábu ült egy nagy faláda tetején, előtte sakktábla - ez volt a híres gép, amely tömegeket vonzott, és sorra megverte a legügyesebb sakkozókat.
Szigorú, merev arccal bámult maga elé a bábu. Amikor partnere lépett, kissé vontatottan felemelte a karját, megmarkolta az egyik figurát, és lépett ő is. Senki sem értette, hogy abban az időben, azzal a tudományos háttérrel miként építhetett ilyen bonyolult gépezetet a magyar báró. De a találmány zsenialitását csak kevesen kérdőjelezték meg. Pedig egyszerű megtévesztés volt az egész.
Kellett hozzá mindenekelőtt egy parádésan sakkozó fiatalember, aki elfért a ládában. Aztán kellett egy másik, aki az ablakokat nyitogatta. A báró ugyanis, hogy bebizonyítsa, szó sincs csalásról, több kis ablakot épített a ládára és a bábu mellkasára. Ezeket tárta ki a 
segítő. Az ámuló nézők mögöttük rengeteg fogaskereket, rugót, huzalt láttak. De nem volt ám mindegy, milyen sorrendben nyílnak az ablakok! Jó előre megbeszélték, hogy a fiatalember, aki a gép "lelke" volt, mindig másik részen bújhasson el.
Bár a gép nem önmagától működött, Kempelen csodálatos műszaki megoldásokat alkalmazott benne. A sakkfigurák fémdarabokat rejtettek, amelyek a tábla alján lévő kis mágneseket mozgatták - így tudósítva a dobozban megbújó embert a játszma alakulásáról. A bábut bonyolult felépítésű karokkal, megdöbbentő pontossággal mozgatták. Az első gépben a kor egyik legjobb sakkozója bujkált. Allgaiernek hívták. Nem kisebb személyiségeket kápráztatott el (és győzött le) sakkautomataként, mint például Mária Terézia császárnő és Napóleon.
Az automatának több továbbfejlesztett változata is készült. De a lényege - az ember és a csalás - mindig ugyanaz maradt.
Grafikákat készítette: Őszi Zoltán
