Tanítás - Tanulás szakfolyóirat » 2013. szeptember
ÚJ ERŐVEL, RÉGI ELHIVATOTTSÁGGAL
Egyáltalán nem túlzás azt állítani, hogy sorsfordító éveket élünk a magyar köznevelés-közoktatásban, ezúttal mégsem ezt szeretném körbejárni, mert ennél sokkal fontosabb dolgaink is vannak. Ez pedig nem más, mint a címben írt régi elhivatottság, és tán a nyári pihenésnek köszönhető új erő. Ez a két dolog pedig állandó, s ezekből már – mint egy jó kohóban – a mindennapok munkájával kiég, ha úgy tetszik, nemesedik a tanítás kristálya, az oktatás, nevelés gyönyörűsége, mely akkor is szép, ha néha nehéz, akkor is örömteli, ha mások esetleg megpróbálják elhitetni velünk, hogy milyen pocsék sorsunk van…
Mert higgyük el, ez több mint ismeretátadás, és több mint a kajlaságok, kisded maflaságok ritkítása, nyesegetése. Nekünk, tanároknak ez maga az Élet. És lehetnek a „valós” világban cirkuszolások, politikai és szakszervezeti pro és kontra tromfolások, az osztályterem társas, alkotó közegében mindez eltörpül, megszűnik, jelentéktelenné, súlytalanná válik. Persze nem vagyok naiv, és hallani vélem a bírálatokat, miszerint bolond vagyok, mert ebből nem lesz a boltban kenyér, nem lesz meg a devizahitel törlesztőrészlete. Az nem – bár most ahhoz is jelentős segítséget kapunk –, de lesz helyette más. Örök pillanatok, mosolyok, bájos elszólások és bakik feleletben, dolgozatban, és lesz emberré formálódás, felnőtté válás az iskolai lét befejeztével. Ezért érdemes. Hogy fel is adhatnánk? Soha.
Radványi Géza halhatatlan filmje jut eszembe, a Valahol Európában. Somlay Artúr felejthetetlen játéka, ahogy zenével és szeretettel közösséget formált a rabló gyerekhordából, célt, és ezáltal jövőt adott nekik. Nekünk sincs más dolgunk. Sem szebb, sem jobb, sem több nem kell ennél.
Ehhez kívánok szerkesztőtársam, Somogyi Mónika és lapunk minden munkatársa nevében erőt és hitet, kitartást, s ígérhetem, hogy ehhez a nemes feladathoz mi is igyekszünk lapunk révén a legtöbbet hozzátenni.
Rozmán László
