2013. január

„ADJA MEG AZ ISTEN…”

„…Mit adni nem szokott,

Száz bús vasárnap helyett

Sok, víg hétköznapot.”

Ady Endre emblematikus versének kezdősoraival kívánok – szerkesztőtársam, Somogyi Mónika, és lapunk minden munkatársa nevében – boldog új esztendőt, reméljük, hogy vígságszerzőt, s örömökből elegendőt.

És kapjuk meg azt is, amit kapni nem szoktunk, de szeretnénk. Minden év fordulója sokak életében a fogadkozások napja, én azonban bevallom, hogy már régóta nem szoktam újévi fogadalmakat tenni. Próbálom kerülni a közhelyes üzeneteket és gesztusokat, hisz azokból úgyis van elég…

Persze aztán bajban is vagyok éppen ezért, mert mit lehet egy évindító cikkben mondani? Hát ilyesmit, amit Ady írt. Csak csendesen, szerényen. A borongós, ünnepnek „aposztrofált” napok helyett a hétköznapok mosolygását. Azokét a napokét, melyeket munkahelyünkön töltünk, és ez az áldás az életünkben, hogy gyerekek között. Így már adva vagyon a mosoly forrása és a viszonzott mosoly, jókedv oka, célja, címzettje. És legyünk őszinték! Kell ennél több? Óvodapedagógus kollégával beszélgettem. Egyszerűen mondta el. Neki minden a gyerekekről szól, a rengeteg energia, szeretet átadása és viszonzása, a kiút keresése, ha arra van szükség, s a LÉT, melyben minden a gyerekek körül forog. Úgy vélem, ez nem függ a gyermek életkorától, az iskola fokától, ez érvényes „óvodától egyetemig”. Csak az eszközei mások, azokat kell helyesen megválasztani. S ha ez megvan, akkor a „dolog” működni fog. Azt is tudjuk, a szeretet az a dolog, amelyből minél többet adunk, annál több lesz belőle nekünk magunknak is. Zárszóként, mintegy megismételve a nyitó hangulatot, lelki hamuba sült pogácsánk legyen a 2014-ben vezető úton az Ady vers újabb versszaka.

„Adja meg az Isten

Sírásaink végét,

Lelkünknek teljességes

S vágyott békességét,

Adja meg az Isten.”

Rozmán László