Íjászat
Úgy kezdődött, hogy apukám vett magának egy íjat. Kipróbáltam, és rögtön elsőre a tábla közepébe lőttem. Két éve szinte minden második héten versenyekre járunk. Kuti Géza bácsi az edzőm. Ha ő nem ér rá, apukámmal készülök.
A diákolimpiák a kedvenceim, ott 10 méteres távolságból akár száz lövést is le kell adnunk egymás után. Azt pontozzák, hogy hol találjuk el a táblát. Szeretem a terepversenyeket is. Olyankor hatalmas területeket bejárva erdőn-mezőn, különböző távolságokban felállított célpontokra lövünk. Még állat alakú és mozgó is van közöttük!
Sokféle íj létezik. A hagyományőrzők az ősök íjainak továbbfejlesztett változatait használják. Az olimpián modern, üvegszálas karokkal és fém középrésszel szerelt íjakkal lőnek a sportolók. Az én barebow-m (ejtsd: berbó) is ilyen, de pár dologban azért különbözik az olimpiai íjtól.
Íjjal lőni nem könnyű. Már a kifeszítéséhez is komoly erő kell - bár nekünk, gyerekeknek viszonylag könnyen kihúzható íjaink vannak. Addig tartjuk feszítve, amíg célozunk. Egyáltalán nem egyszerű ám oda találni, ahova lőni akarsz! Nagyon sokat kell hozzá gyakorolni. Én hetente kétszer járok ki a lőtérre, és otthon is kialakítottunk egy rövidke pályát.
Felnőttkoromban állatorvos szeretnék lenni. De mellette mindenképpen fogok íjászkodni is. A világkupára feltétlenül ki szeretnék jutni. Ha nem leszek a leges-legjobb, akkor sem hagyom abba ezt a sportot. Megnyugtat.
