Csodálatos világunk

Hazánkban rengeteg kivételes épületet láthatsz az utcán sétálva. De a világ többi részén is számos rendkívüli építmény található. A legérdekesebbek közül válogattunk most ki párat, hogy bemutassuk neked.


A ház, amelyen autópálya megy keresztül,
Japánban áll. Gate-torony a neve. Egy 16 emeletes irodaházról van szó, amelynek az ötödik, hatodik és hetedik szintje valójában alagút – az autópálya egyik sávja halad át rajta. Furcsa megoldás, amelyet a kényszer szült. Ha nem alakítják ilyenné az épületet, fel sem húzhatták volna.

Múzeum a vízesés felett
A világ egyik legérdekesebb háza kétségkívül az úgynevezett Vízesés ház. Egy nagyon gazdag amerikai áruháztulajdonos az 1930-as években úgy gondolta, nem elég érdekes a közkedvelt üdülőhelyek valamelyikén felépíteni családi nyaralójukat. Csobogó felett álló nyaralóról még sosem hallott – ez kellett tehát neki. A luxusház egy nagyobbacska patak fölé épült egy erdő közepén. A víz teljes egészében átfolyik alatta, és közvetlenül előtte veti magát a mélybe. A villa Amerika egyik jelképévé vált. Ma már múzeumépület.

Lakásunk, a repülőgép…
Az ember szívesen veszi magát körbe olyan tárgyakkal, amelyeket szeret. Ha pedig a repülőgépeket szereti, hát miért ne építhetne be egyet a házába?! (Feltéve, hogy van elég pénze hozzá…) Costa Ricán egy család meg is tette ezt. Egy kisebb utasszállító gép belsejében kaptak helyet a fontosabb helyiségek, és köré épült a ház. Ötletük azonban nem egyedülálló. Másutt néhány háborús harcigépet egyenesen szállodai luxuslakosztállyá alakítottak át.

Szólj hozzá Te is!




A hozzászólások moderálására az Apáczai Kiadó Kft. a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólásod csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik az Apáczai Kiadó Kft véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.