Tanítás - Tanulás szakfolyóirat » 2012. március

"A MÁRCIUSI NAPHOZ" - VERS HELYETT NAPSOROLÓ

A mai cikk vezérfonalát keresgélvén, jelképesen szólva, bizony mellényúltam néhányszor. Ady Endre versét is föllapoztam, majd félretettem... és elkezdtem végigballagni egyik legkedvesebb hónapom napjain. Ugróiskolát játszva néha előre, majd ismét hátra fogok ugrani.
     Márciusi jeles napunk akad bőven. Gyönyörű sugaras forradalmunk éppen a hónap idusára esik, méltón ünnepelni kisebb és nagyobb közösségben, iskolánkban, lakóhelyünk polgáraival együtt belső késztetés kérdése kellene, hogy legyen.
A nyolcadik napon a Hölgyeket ünnepeljük, bár az ünnep kapcsán viccesen szokta mondani egyik kolléganőm, hogy neki nem jár ünneplés, elvégre ő nem Nemzetközi Nő... Kedves Férfitársak! Ugye mindenki tudja a dolgát?!
     Március 21. a víz világnapja. Jelentőségét nem kell hangsúlyozni, főleg annak ismeretében, hogy két évvel ezelőtt kis híján elkezdték kiárusítani vizeinket...
     Aztán leltem a naptárban érdekes és fontos - ám kevésbé ismert - jeles napokat.
Az 1. nap éppen a nukleáris fegyverek elleni harc világnapja. Jó lenne, ha ezt Iránban is tudnák. Március 2-án lesz Arany János 195. születésnapja. Öt év múlva szép ünnepünk lesz, emlékév is szerveződik bizonyára. Gyűjtsük az ötleteket! Március 19. a cigányság világnapja. Legyünk rá büszkék, hogy a romastratégia kidolgozásának elindítása a mi soros EU elnökségünk idején indult. Maradva az EU-nál, jut eszembe, hogy 27-én van a színházi világnap...
     És egy diákkoromra emlékeztető jeles napot hagynék a végére, szolid ajánlással, ha szabad. Március 21-én ünnepeljük Szent Benedeket, a bencés rend alapítóját. Bizonyára sokan tudják, hogy ő Európa védőszentje. 1500 éves regulája - mely szerint követői ma is élnek - korszerű terminussal élve számos életvezetési ismeretet tartalmaz. Jó lenne, ha sokan kézbe vennék...
     Az alábbi linken elolvasható: http://ftp.osb.hu/lelki/regula/h_regula/

Rozmán László