Meseíró pályázat győztes művei

3-4. évfolyam - I. helyezett


Svarda Dóra - 4. évf.
Timaffy Endre Ált. Isk., Dunasziget

Az okos hercegnő

Élt egyszer egy hercegnő, aki nagyon szeretett olvasni, de leginkább a fur-fangos matematikát kedvelte. Egész napját a csalafinta feladatok megoldásával töltötte, de közben arról álmodozott, hátha talál egy olyan férjet magának, akit az okosságával elbűvölhet.
Egy nap meghallotta, hogy Csupaszámország Holenda nevű királya feleséget keres fiának, Barnabásnak. Csak az lehet az ő menye, aki túljut a Négyszögletes Kerekerdő sűrű rengetegjén.
Mivel álmaiban szépnek látta a herceget, gondolta szerencsét próbál. Útravalóul tarisznyájába csomagolta ceruzáját, füzetét, meg radírját is - hátha szüksége lesz rá!
Nekivágott a hosszú útnak. Magában mindig számolgatott, ne felejtsen el semmit, amit eddig tanult. Eleinte egyszerűnek tűnt a dolog, semmi akadályba nem ütközött. Dél felé járt az idő, amikor a távolban sötét foltot pillantott meg.
-    Mi lehet az? - tűnődött kissé szorongva.
Amikor közelebb ért, látta ám, hogy ahhoz a sűrű erdőhöz ért, melynek lakója Bendegúz, a félelmetesen csavaros eszű manó.
Szíve a torkában dobogott, magához szorította batyuját és elindult egy ösvényen. Lábát zárójelek karcolták, cipőjét, ruhácskáját relációs jelek szaggatták! Már majdnem visszafordult, de egyszer csak valami fényt látott a rengetegben. Arra vette az útját. Egy tűz pislákolt a tisztás közepén.
-    Melegíts meg! - kérlelte a hercegnő.
-    Majd ha felelsz a következő kérdésre: ha te a lányom vagy és én nem va-gyok az apád, akkor ki lehetek? - kérdezte a tűz.
-    Jaj, te csacsi! Csakis az anyukám!
Tetszett a tűznek a gyors válasz, hálából jól átmelegítette hideg ujjait. A hercegnő megköszönte a segítséget, és továbbindult. Hát amint ment-mendegélt, sírást hallott egy kútból.
-    Ki van ott lenn? És miért sír? - kiáltott le a mélységes mély kútba.
-    Egy szerencsétlen csiga vagyok! Nappal mindig három métert mászok fel-felé, de éjjel elalszok, és két métert visszacsúszok! Attól félek, már sohasem érezhetem a friss fűszálak illatát! Az a ravasz Bendegúz azt mondta, nyolc méter mély a kút.
A hercegnő gyorsan elővette ceruzáját, füzetét, és megtalálta a megoldást.
-    Tarts ki, kicsi csiga! A hatodik nap estéjén már kint is leszel!
Miután kimondta a helyes választ, egy fuvallat felkapta, és egy házikóhoz röpítette. Finom illatok csapták meg az orrát. Be akart nyitni, de nem volt rajta kilincs. Akkor most hogyan jut be, és mit fog enni, mikor olyan éhes? Sírásra görbült a szája, de ekkor feltűnt neki, hogy az ajtót egy négyzet díszíti, s amely további háromszor hármas négyzetekre tagolódik. Néhány számjegy árválkodik bennük. Nézegette, gondolkodott és rájött arra, hogy a sorokban és az oszlopok-ban minden szám csak egyszer szerepelhet.
-    Jé, ez Sudoku! Hiszen ezt szeretem! - ujjongott örömében.
Hamar elrendezte a számokat, s kinyílt az ajtó. Az asztal telis-tele volt finom ennivalóval. Miután csillapította éhségét, lepihent egy kicsit. Hamarosan elnyomta az álom.
Reggel csodák csodájára egy város szélén ébredt fel. Kedves számemberkék integettek neki. A házaknak pedig nevük volt: Összead-lak, Kivon-lak, Szoroz-lak, Oszta-lak. Az okos hercegnő kitalálta, ki milyen feladatot végez, úgy nevezte el házát. Nézelődés közben észre sem vette, hogy egy csodaszép palotához ért, melynek ajtaján Holenda király lépett ki. Nyomban magához ölelte a lányt.
-    Nemcsak szép vagy, de okos is! Megoldottad a kópé Bendegúz feladatait, hiszen ő állított akadályokat eléd! Lányommá fogadlak, légy fiam szerető hitvese és birodalmam okos királynője!
Hatalmas lakodalmat csaptak, és máig is együtt oldják meg a furfangos fel-adatokat.
Ti is látogassátok meg őket!

 

5-6. évfolyam - I. helyezett


Mile Fruzsina - 5. évf.
Kölcsey Ferenc Ált. Isk., Törökszentmiklós


Vakpipi kalandjai
Vakpipi, a hős

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer valahol egy Baromfiváros. Baromfiváros-ban, a Tyúknegyedben éltek a környék legönteltebb tyúkjai: a nagybögyös Vörös, a kecses járású Kendermagos, Bóbitás, a szépség, a kakas, Tenyérnyi Tarajas, valamint az utódok, a pelyhes. pipik, és szinte észrevehetetlen ül, mindenki társaságát kerülve Vakpipi.
Vakpipit csúfolták is eleget;.mert egyik szeme rossz volt, a háta is púposan állt, és még a esőre is csorba volt. Így kelt ki a tojásból.
Történt egyszer, hogy a legkisebb csirkét, Zabpelyhet elrabolta a szomszédos
Macskafalu vezetője, Macsek királynő.
Tyúkanyó zokogva szaladt segítségért társaihoz:
- Mentsük meg az én kicsikémet! Még tojáshéj van a fenekén, éppen csak kétnapos!
A tyúkok rémülten néztek egymásra. Előfordult már, hogy Macsek királynő látoga-tást tett városukban, de még sosem esett bántódásuk.
Ilyen tanácstalannak még nem érezték magukat. Egyszer csak levél érkezett. Macsek
királynő üzent, hogy 20 gilisztát kapirgáljanak össze neki, mert kipróbálná a kínai konyhát.
Ha ez megvan, visszaadja nekik Zabpelyhet.
Örült kapirgálás vette kezdetét, még Tenyérnyi Tarajas talpa alatt is égett a munka. Vakpipi is minden erejét összeszedve, csorba csőrével hosszú gilisztákat húzott ki a földből. A kemény munka eredményeként össze is gyűlt egy híján húsz giliszta. Az utolsót sehol sem lelték, pedig sokat dolgoztak.
Tanakodni kezdtek, ki vigye el a 19 gilisztát Macsek királynőnek, de senki sem merte vállalni ezt a feladatot. Nem csak azért, mert nem volt meg a húsz giliszta, hanem azért, mert gyávák voltak a félelmetes Macsek elé járulni.
Már-már úgy látszott, hogy hiába dolgoztak, amikor Vakpipi legyőzte félelmét. Fel-kapta a szatyor gilisztát, és lesz, ami lesz - elindult. Minden tyúk bámulta a bátorsá-gát, és közben szégyenkeztek is. Ezalatt Vakpipi már a palota kapujánál járt. Az őr megvetően nézett végig rajta.
- Mit keresel itt, te szerencsétlen?
- Hoztam a királynőtöknek a váltságdíjat.
- Hadd nézzem csak, mi van a szatyorban!
Gusztustalan, nyálkásan tekeredő kupacot látott.
- Mehetsz - legyintett az őr forgó gyomorral.
Macsek királynő azonban már várta az ínyenc falatokat. Meg is számolta, karmára egyesével
aggatta a gilisztákat:
- Egy, kettő, három, ...tizenkilenc. Hol a huszadik? - förmedt rá a tyúkra.
Vakpipi kissé összerezzent, csorba esőre csak úgy csattogott a félelemtől, amint meglátta az éles karmokat és a hegyes fogakat.
- Ennyit találtunk - felelte.
- Jtt vagyok én huszadiknak, csak engedd szabadon Zabpelyhetl
Macsek királynő végignézett a tyúkon,' aki csorba csőrével, púpos hátával és fél szemével igen szánalmas látvány volt. Kőkemény szíve meglágyult és azt mondta:
- Na jól Ha kinyitod a számzáras lakatot a ketrecen, elmehettek.
Vakpipi tyúkesze csak úgy zakatolt, próbálgatott mindenféle számot, s egyszer csak kinyílt a lakat! Macsek királynő szája tátva maradt, látva, mire képes egy tyúk a társáért, ha bajban van.
A két baromfi egymást szárnyon fogva, félelem nélkül ballagott ki a palotából.
Hazaérve minden tyúk örömmel fogadta a hőst, aki megmentette Zabpelyhecskét a gonosz Macsek királynő karmai közül. Attól a naptól fogva megváltozott a vélemé-nyük Vakpipiröl.
Belátták, hogy nem a külső után kell megítélni valakit, hanem tettei alapján.

Vakpipi különleges születésnapja

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tanya, s a tanyán egy tyúkól. Sok tyúk élt ott kiscsirkékkel, kakasokkal és egyéb szárnyas jószágokkal. Élt közöttük egy különleges tyúk, akinek a háta görbe, csőre. csorba, de ami a legrosszabb, fél szeme hibás volt. Ezért kapta a Vak pipi nevet.
Szelíd, szerény teremtés volt Vakpipi. Mindig érezte, hogy ö más, mint társai.
Egyetlen barátja Bóbita - egy kiscsirke volt - akivel jól megértették egymást. Bóbita sokat tanult Vakpipitől, és hálából, ahol csak tudott, ott segített szeretett szomszédjának.
Történt egyszer, hogy Vakpipinek születésnapja volt. Reggel rögtön a konyhába sietett, hogy kis barátjával kukoricatortát süssön. Aztán, amikor végeztek, rendbe szedte tollruháját, csőrét kifényezte, majd gyönyörű ékszereket vett fel. Amikor elkészült, kiment az udvarra, s megmutatta mindenkinek azt a tyúklábujj-gyűrűt, melyet csak különleges napokon szokott felvenni. Miután körbejárta az udvart, visszatotyogott a szobájába, és készült a köszöntői fogadására.
Bóbita eközben gyorsan az anyukájához futott, s izgatottan kezdett a mondókájába:
- Anya! Menjünk mi elsőként Vakpipihez, mert.....
- Most beszélgetek! Ne szólj bele, pipikém, még elfelejtem, mit akarok - szólt az anyja.
Bóbita továbbment a nénikéjéhez, de ott sem járt sikerrel:
- Bóbita! Most ne zavarj, találtam egy hosszú gilisztát!
- Na, jó! Ezek a felnőttek soha nem érnek rá semmire, majd megyek egyedül!
Azzal rajzolni kezdett. Miután elkészült, izgatottan bekopogott Vakpipihez, hogy
felköszöntse. Az ünnepelt megnézte az ajándékot, és szívét melegség töltötte el. Egy rövid ideig nagyon boldog volt, de miután kis barátja elköszönt, ismét csüggedni kezdett, hiszen egész délután nem ment hozzá senki más. Sírni kezdett.
Az óra nyolcat ütött. Mindenki sietett az egyetlen tévéhez, ami egy téglán billegett. Éppen most kezdődött az adás, a "Tyúkhíradó" bemondója jelent meg a képernyőn:
- Köszöntöm a kedves nézőket! Ma április 5-e van ..... - Bóbita anyukája abban a pillanatban észbe kapott. Azonnal kikapcsolta a tévét.
- Baromfiak! Tyúkeszünkkel elfeledtük, hogy ma van Vakpipi születésnapja!
.Erre Bóbita közbeszólt:
- Ezt akartam volna egész nap csipogni, csak nem hagyta senki! Csak én köszöntöt-tem fel!
- Jaj, pipikém! Milyen buták vagyunk! Nem hallgattunk meg, és most Vakpipi biztos a könnyeit potyogtatja. Nagyot hibáztunk, menjünk gyorsan, és tegyük jóvá!
Azzal az egész baromfiudvar népe odaállt Vakpipi ajtaja elé, és elkezdte kotyogni az ünnepi dalt:
- Boldog szülinapot! Boldog szülinapot, Vakpipi. .....
Vakpipi most már örömében hullatta a könnyeit.
Felvágták a tortát, s akkora szülinapi partit csaptak, hogy a kakasoknak még a
sarkantyújuk is összeakadt a sok tánctól! Azóta egy tyúk sem feledi ezt a napot, jól
megtanulták: oda kell figyelni minden társunkra, akár kicsi, akár vak!

Vakpipi a nagyvárosban

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy tanya, s ott élt egy csúnyácska, görbe
hátú, csorba csőrű, de igen jólelkű tyúk, aki fél szemére vak volt. Társaitól ezért kapta a Vakpipi nevet.
Történt egyszer, hogy Vakpipi meghívást kapott nagynénjétől, Dolly nénitől a
nagyvárosba egy vacsorára. Nagyon megörült a meghívásnak, de egy kicsit izgult is, ugyanis belegondolt, mekkora lehet ott a forgalom, s ő még a KRESZ-t sem ismeri. De mivel nagyon bátor tyúk volt, elhatározta,' hogy ő aztán nem ijed meg egy kis sürgés-forgástól! Telipakolta
a bőröndjét, kifényezte csorba csőrét, lemosta lábáról a tanya porát, s már készen is állt a nagy útra, s a tyúkmegállóhoz sietett. Buszjegyet a nagy sietségben - na meg nemigen szokott utazni - nem vett. Ez okozta az első gondot.
- Jegyeket, bérleteket kérek! - szólt egy hang. Vakpipi szíve majdnem megállt, ami-kor villámként hasított tyúkagyába a gondolat: Jegyet kellett volna venni .... ! A kö-vetkező percben már talpraesetten magyarázta az ellenőrnek, hogy ő utoljára csibe-korában utazott el a tanyáról, és nagyon: restelli, de kiment abból a tyúkagyából a jegy ....,
- Rendben, hölgyem. Most az egyszer elnézem magának, nem büntetem meg. De
legközelebb nagyobb körültekintéssel induljon útnak!
- Köszönöm - kotyogta halkan Vakpipi, s kajla taréja elpirult kicsit.
A buszos kaland útján pipijegyet vett a vonatra, és nagyon sietett, le ne késse.
Sikerült felszállnia, még helyet is talált magának, s a hosszú úton elszunyókált. Arra ébredt, hogy jó
hangosan bemondja egy hangszóró: Debrecen állomás. Felkapta bőröndjét, szaladt az ajtó felé, ami már csak résnyire volt nyitva, de még kipréselte magát rajta. Már majdnem kint volt.. ..
- Jaj! A farktollam!!! Becsípte az ajtó! Segítség! - azt hitte itt a vég, amikor egy ide-gen megnyomta az ajtónyitó gombot, s az ajtó kinyílt, a farktoll megmenekült.
- Figyelmesebbnek kell lennem .... Jobban kell figyelnem ..... - ismételgette Vakpipi, hogy megjegyezze.
A nagyváros fergeteges volt! A sok szép kirakat, a tömeg az utcákon, no meg a sok autó!
Vakpipi egyik ámulatból a másikba esett. Nagyon rég volt már, amikor itt járt, még sárga csibe volt.. anyukájával jöttek meglátogatni Dolly nénit. Gondolatai visszare-pültek gyerekkorába, amikor anyukája oldalán tipegett, miközben pattogatott kukoricát eszegettek.
Eközben a jelzőlámpa pirosra váltott, Vakpipi épp a zebra közepén járt, amikor az autók elindultak jobbról is és balról is! Vakpipi elszédült, majdnem összeesett, de nagy szerencséjére arra járt egy biciklis kakas, és a szédelgő tyúkot felkapta a cso-magtartójára.
Vakpipi arra ébredt, hogy az idegen fékez, majd leszáll a kerékpárról, és így szól:
- Kakas Kevin vagyok. Maga honnan tévedt ebbe a városba? Látom, hogy nem ide-valósi.
-Vakpipi vagyok, a nagynénémtől kaptam meghívást. Kicsit elszédültem a sok autó láttán, mert a tanyán nincs ilyen forgalom, s most nem tudom, merre kell mennem!
- Az a sok autó magát kerülgette, az élete forgott kockán, én meg arra jártam, és fel-kaptam a bringámra - ha nem haragszik. Merre lakik a nagynénje?
- A Baromfi út 33. szám alatt, 3. emelet, 15-ös lakás.
- Szívesen elviszem - ajánlotta Kakas Kevin. Vakpipi felült a csomagtartóra, és útrakeltek.
Útközben beszélgettek,' s mivel nagyjából egyidősek voltak, megállapodtak, hogy
tegeződnek.
- Megjöttünk, már csak fel kell csengetned.
- Szervusz, Vakpipim! Csakhogy itt vagy végre! Gyere fel!
Kakas Kevin segített felcipelni Vakpipi bőröndjét a 3. emeletre.
- Ki ez a daliás kakas? Az udvarlód? - örült meg Dolly néni a nagytarajú láttán.
- Megmentette az életem - kezdte mesélni Vakpipi kalandos útját idáig. Dolly néni és Kakas Kevin ámulattal hallgatták a lány csacsogását, de főleg Kevin figyelte Vakpipit. Dolly néni
meg Kevin arcát figyelte, és mosolygott magában.
- Foglaltam asztalt két személyre a Mc Pipi Falatozóban - jelentette be Dolly néni az
élménybeszámoló után.
- Ha szeretnétek, elmehetnétek ketten, az én lábamat most nagyon kínozza a reuma.
Vakpipi Kevinre nézett, és szólni sem kellett ahhoz, hogy egyetértsenek Dolly néni-vel: ketten mennek vacsorázni. Utána sétáltak, Vakpipi minden kir9katot megcsodált, Kakas Kevin pedig Vakpipit csodálta. A jókedvét, és hogy minden újnak örült, amit meglátott. A falatozóban sült kukoricát rendeltek. és arról be-szélgettek, hogy Kakas Kevin elmehetne Vakpipi tanyájára, ha már így megkedvelték egymást. Különben sincs egy ideje kakas a baromfiudvarban.
Dolly néni megelégedett mosollyal fogadta este őket. Vakpipi esőre csak' úgy csa-csogott.
annyi mondanivalója volt, nagynénje meg csak hallgatott, mosolygott ráncos szeme. és saját fiatalkora jutott eszébe ...
Hamar eltelt a nap, amit Vakpipi a nagyvárosban töltött. Nagyon élvezte a nyüzsgést és a forgatagot, de már várta is, hogy visszatérjen a nyugalomba, a tanyára!

Amikor hazaériek, a sok tyúk kíváncsian vette körül a kakaslegényt, aki gyorsan
megbarátkozott az udvar lakóival. Vakpipi pedig nagyon büszke volt magára, hogy ennyi tapasztalatot szerzett a nagyvárosban, na meg egy csinos kakast a tanyára!