Rendhagyó órák

 |  Hagyományok Háza | 

Hagyományismereti foglalkozások 11-18 éves diákoknak.


Legújabb programsorozatunkkal a néphagyomány olyan területeivel szeretnénk megismertetni a diákokat, amelyek az iskolai tananyagban nem kapnak kellő hangsúlyt, vagy nem is szerepelnek, de ismeretük - meggyőződésünk szerint - nem hiányozhat a felnövekvő generációk alapműveltségéből. Néprajzi ismeretekkel, jóízű adomákkal, olykor hangszeres zenével, énekszóval és tánccal átszőtt, 45-60 perces, interaktív irodalom-, hon- és népismereti, történelem-, földrajz-, tánc- és zeneórákat tervezünk. Rendhagyó óráink egyben művészi produkciók is, hiszen a "tananyag átadására" felkért "tanárok" az adott terület (népzene, néptánc, néprajztudomány és egyéb területek) elismert és hiteles szakemberei, művészei. Programunkat kihelyezett - iskolai helyszínekre - tervezzük.

Tervezett létszám egy foglalkozáson: 100-150 fő

 

Választható témák:

Rendhagyó irodalomóra: "Új csillagnak új királya"

Mese és muzsika a Parasztbiblia történetei alapján (kb. 50 perc): 

Az előadás gerincét a múltbéli parasztság gondolkodásmódját kifejező népköltészeti prózai anyag adja, melyet Lammel Annamária és Nagy Ilona - Parasztbiblia című gyűjteményéből válogattunk össze. Ezek a paraszti közösségek ajkán fennmaradt legendákmondákmesék és példázatok a magyar epika egészen új tájaira vezetnek el bennünket. E gazdag prózai anyag kiegészítéseként az előadáshoz illeszkedő, annak mondanivalóját és üzenetét kiemelő - népi imádságokatnépdalokat és népzenéket válogattunk, melyek egy-egy történet lezárásaként vagy egy új gondolatfüzér kezdeteként jelennek meg a műsor során.

Mária fogantatásától, Jézus születésén át a Szent Család megmeneküléséig megtudhatjuk azt is, miért szagos a csipkerózsa, földig hajló ággal miért búslakodik a szomorúfűzfa, hogyan lett az első gyöngyvirág, és milyen csodáról mesélt a Nap az édesanyjának, amikor azon a különös napon oly késő este ért haza...

Az előadás egyszerre nyújt vidám perceket ízes humorával, valamint megrendítő pillanatokat különleges hangulatával.

Előadók: Terescsik Eszter színművész, Navratil Andrea népdalénekes, a Kobzos Együttes és Bese Botond dudás

Rendhagyó zeneóra: "Népzene és zenetörténet"

Az előadás a magyar zenei örökség és az európai művelődéstörténeti korszakok párhuzamait, kölcsönhatásait vonultatja fel, elsősorban magyar népzenei példákkal illusztrálva. Megismerkedünk a magyar népzene szinte teljes hangszerparkjával a tilinkótól és hosszifuruglától a dudán, a tekerőlanton, a tárogatón és a cimbalmon keresztül egészen a vonós hangszerek családjáig.

Előadó: Fonó Zenekar

Rendhagyó tánc- és drámaóra: "Orbán Balázs nyomán"

Ismeretterjesztő műsorunk a Székelyföldre, a sodró lendületű forgatósok és pattogós csűrdöngölők vidékére kalauzol. A székelyföldi tájakon végighaladva megismerkedünk a székelyek zenés-táncos hagyományaival. Megemlékezünk Orbán Balázsról, a nagy utazóról, a XIX. századi Erdély sokoldalú alakjáról, aki haladó szellemiségű, igaz hazafi volt.

Közreműködnek táncos, zenész előadóművészek: Imre Béla, Kiss Márton Zsolt, Mohácsyné Lőrincz Hortenzia, Tálas Ágnes, Fábián Éva és a Bekecs Együttes

Rendhagyó történelemóra: "1848 emlékezete"

Az 1848-as függetlenségi forradalom és szabadságharc dicső emléke a népművészetben és a népdalokban is megmaradt. Az előadók a műsorban vetített képek segítségével mutatják be a népművészeti tárgyakon tovább élő forradalmi emlékeket, illetve a történelmi hősök népi ábrázolásait. Emellett a közönség a forradalomhoz kapcsolódó népzenei hagyományból is ízelítőt kap.

Előadók: Juhász Katalin és Szabó Zoltán, néprajzkutató-népzenész házaspár

További információ: Németh Nóra
Tel.: +36 1 225-6086
Web: www.hagyomanyokhaza.hu 

Szólj hozzá Te is!




A hozzászólások moderálására az Apáczai Kiadó Kft. a jogot fenntartja. Elküldött hozzászólásod csak annak elfogadását követően jelenik meg az oldalon. A hozzászólások nem feltétlenül tükrözik az Apáczai Kiadó Kft véleményét, azok tartalmáért a Kiadó nem tehető felelőssé.